Menczer Tamás: a nemzeti konzultáció kitöltésével dönthetünk a jövőnkről

A nemzeti konzultáció kitöltésével dönthetünk a jövőnkről - közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a kedden a Facebook-oldalán megosztott videóüzenetében.

Menczer Tamás a videóban elmondta: a Fidesz-KDNP frakciószövetség felkérésére a kormány hétfőn elindította a nemzeti konzultációt.

A válságok korában újra szükség van arra, hogy egyetértési pontokat alakítsunk ki, megfogalmazzuk közös céljainkat. A nemzeti konzultáció kitöltésével dönthetünk a jövőnkről. Dönthetünk arról, hogy kereskedelmi háborút akarunk vagy gazdasági semlegességet és bérnövekedést. Dönthetünk a vállalkozások támogatásáról, a családi adókedvezmény megduplázásáról, a megfizethető lakhatásról és a 13. havi nyugdíj megvédéséről is

- fogalmazott a politikus.


Hozzátette, ne engedjük, hogy mások döntsenek a mi jövőnkről.

A kormánypártok nevében tisztelettel azt kérem önöktől, hogy mondják el véleményüket, töltsék ki, töltsük ki a nemzeti konzultációt, álljunk ki a kormány mellett, támogassuk a kormányt az új gazdaságpolitikai intézkedésekkel kapcsolatban, álljunk ki a magyar érdek mellett. Közösen meg tudjuk csinálni, Magyarország meg tudja csinálni

- mondta Menczer Tamás.

Forrás: MTI

2024. október 29. 13:36
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...