Menczer Tamás: A magyar kormánynak a magyar érdek a legfontosabb

A magyar kormánynak a magyar érdek a legfontosabb, ezért indít véleménynyilvánító szavazást Ukrajna európai uniós tagságáról - mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.

Menczer Tamás hangsúlyozta: "problematikus kérdés", hogy az Európai Bizottság és az Európai Unió vezetői, akiknek a tagokat és a tagok érdekeit kellene képviselniük, egy olyan ország érdekeit nézik, ami nem a közösség tagja. Magyarország számára nem Ukrajna az első, hanem Magyarország - szögezte le. 

Kiemelte: Ukrajna uniós tagsága súlyos veszélyekkel járna, az agrárpénzek és a kohéziós források "mennének Ukrajnába". Az elmúlt években "iszonyatos mennyiségű" fegyver érkezett Ukrajnába, amelyeknek egy részéről nem lehet tudni, kinél van, emellett a szervezett bűnözés is súlyos kihívás.

Mindezeken felül plusz befizetést várnak a tagországoktól, így Magyarországtól is - mondta, hozzátéve, hogy jelenleg az asztalon van egy olyan javaslat, amely szerint Magyarországnak évente 200 milliárd forintot kellene még pluszban befizetni. 

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Mindezekből látható, hogy a brüsszeli bürokraták és politikusok, vezetők egyrészt háborúpártiak, másrészt be akarják hozni Ukrajnát az EU-ba - hangoztatta.

Menczer Tamás szerint ugyanis "ha bevallanák, hogy tévedtek, ha bevallanák, hogy rossz döntéseket hoztak, akkor vállalniuk kellene a politikai következményeket. Például távozniuk kellene a pozíciójukból, le kellene mondani, és ezt nem akarják, ezért inkább még nagyobb sebességgel mennek a rossz irányba." Donald Trump amerikai elnök többet tett egy-másfél hónap alatt a békéért, mint ezek az emberek 3 év alatt - mondta.

A kommunikációs igazgató kiemelte, hogy a magyar emberek döntése a kormányt mindig kötelezte és kötelezi most is. Az Ukrajnáról szóló véleménynyilvánító szavazás ilyen értelemben hasonló a nemzeti konzultációkhoz vagy akár egy népszavazáshoz is a lényegét illetően, ami az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, amikor majd Brüsszelben tárgyal, akkor azt tudja mondani, hogy nemcsak a magyar kormányt, hanem a magyar emberek döntését képviseli. 

Orbán Viktor kiáll a magyar érdekekért, és ha a magyar emberek ott vannak mögötte, akkor ő ehhez elég erős is - fogalmazott. 

Menczer Tamás a Brüsszelből érkező korrupt források felderítéséről azt mondta, hogy "amit látunk, az a nyugati világ legnagyobb korrupciós botránya", három forrásból fizettek, amerikaiból, brüsszeli forrásból és Soros-forrásból. Amerikában a USAID-en keresztül nagyságrendileg 50 milliárd dollárt, mintegy 20 ezer milliárd forintot szántak "derék demokrata amerikai barátaink arra, hogy a világot befolyásolják, ebből jutott nem kevés Magyarországra is". Ehhez jönnek a brüsszeli pénzek és Sorosék.

"Sorosékkal húsvétig igyekszünk mi magunk is elbánni", de a Brüsszelből érkező forrásokat is igyekeznek feltárni - mondta. Kijelentette: mindent megtesznek, hogy alaptörvényi és alsóbb törvényi szabályozási szinten is "a guruló dollárok és eurók" útját elzárják, és az ne történhessen meg, hogy külföldi érdekeket képviselve dolgoznak itt magyar emberek a magyarokkal szemben és a magyarok ellen.

Forrás: MTI

2025. március 10. 12:16
Erősen kompromittáló videó készült egy iskola igazgatónőjéről, követelik a felelősségre vonását
Villámgyorsan terjed a felvétel az interneten.
Index: erre a 30 termékre is árrésstopot vezetnek be
Az Index birtokába jutott egy kormányzati táblázat arról, hogy melyik az a 30 termékkategória, amelyek esetében új á...
Megmérgezhették Gáspár Győző lányát, kórházba került Evelin
Az italába tehettek valamit.
Orbán Viktor Ursula von der Leyen bejelentéséről: Botrány!
Ukrajna pénzt és fegyvert kap, az európai adófizetők pedig a számlát.
Szijjártó Péter drámai támadásról beszélt
Brüsszel új energiapolitikai javaslata komoly vitát váltott ki Budapesten. Szijjártó Péter szerint a tervezet súlyos...
Nem térek magamhoz!
Egyikük hajnalban edz, a másik délig alszik, kávé, telefongörgetés, rohanás, kíváncsiak voltunk, hogy hogyan indul a...
family
Küszöbön a robotlázadás?
Sokkoló videó készült arról, ahogy emberekre támad egy robot, a felvételek pedig nyilván futótűzként terjedtek... Ép...
family
Babát várok! De pont most?
Valami biztos van a Nagy Duett falai között, máskülönben hogy lehet az, hogy Liptai Klaudia, Péter-Szabó Szilvia, Tá...
family
Tények teljes adás, 2025. május 8., csütörtök
TRAGÉDIA - Kombájnnal ütközött egy kocsi Kőröstetétlennél, két férfi meghalt, egy harmadik pedig életveszélyesen meg...
Darth Vader-hez hasonlítottak egy nőt, bár ne tették volna
Elege lett és perelt.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.