
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
– Van egy gazdasági fölfogásunk, egy gazdaságpolitikánk, úgy hívják, hogy gazdasági semlegesség. Elvont valaminek tűnik, de valójában mindannyiunkról szól. Arról szól, hogy Brüsszel a háború mellé, ami itt van a szomszédunkban, egy kereskedelmi háborút is akar, el akarja zárni Európát Kínától és a világ keleti felétől. Ez nekünk rossz lenne – mondta Menczer Tamás.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hozzátette: – Ezzel szemben a mi felfogásunk az, hogy a gazdaságban mindenkivel együtt akarunk működni. Beruházás, kereskedelem, energetika, minden irányban együtt akarunk működni. Kelet, nyugat, észak, dél, ugyanis ez a magyar érdek. Nekünk egy közepes méretű nyitott gazdaságunk van, mi akkor tudunk erősödni, ha együtt tudunk működni mindenkivel. Ez a gazdasági semlegesség. Ehhez van egy 21 pontos gazdasági akciótervünk és vannak konkrét céljaink. Olyan céljaink vannak, amelyek, hogyha ezeket meg tudjuk a következő évben az önök támogatásával valósítani, akkor minden társadalmi csoport életét nagyon pozitívan fogja érinteni. Fiatalét is, családosét is, idősét is, mindenkiét.
Olyan céljaink vannak és olyan dolgok történhetnek a következő évben, amilyenek még soha nem történtek Magyarországon. A magyar érdeket senki nem védi meg helyettünk, ezért kérem Önöktől újra, és Önökön keresztül mindenkitől, akit elérnek, hogy a konzultációban álljanak a kormány és a kormánypártok mellé
– hangsúlyozta a kommunikációs igazgató.
Forrás: Magyar Nemzet / Bortókép: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár