
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás a bejegyzésben megosztott videóüzenetében úgy fogalmazott: "kibújt a szög a zsákból", Magyar Péter Soros György utasítására azt akarja, hogy a "STOP háború" plakátokat vegyék le, mert szerinte azok ártanak a gyerekeknek.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a gyerekeknek nem a plakát árt, a gyerekeknek a háború árt - hangsúlyozta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
Kifejtette: a gyerekekre nem a "STOP háború" plakát, hanem a szomszédságban több mint két éve dúló háború, valamint az atomháborús, világháborús készülődés veszélyes.
Magyar Péter azt akarja, hogy ne beszéljenek a háborúról, mert ő "egy igazi, fekete öves, háborúpárti, baloldali politikus, akit Soros György irányít, finanszíroz és utasít" - jelentette ki Menczer Tamás.
A kormánypárti politikus azt mondta: akinek valóban fontos a gyermeke és az unokája, június 9-én támogassa Orbán Viktort és a Fidesz KDNP-t, mert "mi a béke pártján állunk, és meg akarjuk védeni Magyarország békéjét és biztonságát".
Jelezte: a háborúellenes kampányt nem állítják le, éppen ellenkezőleg, fokozzák. "Június 9-én csak a béke, csak a Fidesz" - zárta szavait Menczer Tamás.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár