
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter felcsapott a Tudományos Akadémia rendetlen tagjának, amikor közölte, hogy a magyar gazdaság problémája a fogyasztás csökkenése.
Mondta ezt akkor, amikor letörtük az inflációt, 10 százalékos a reálbér-emelkedés, és a kiskereskedelmi forgalom hónapok óta folyamatosan nő.
A fogyasztás tehát nem gyengíti, hanem erősíti a magyar gazdaságot.
Bravó, Peti!
Olyan ütemérzéked van, hogy jelentkezhetnél a Kabát FC-be
– tette hozzá.
A fideszes politikus kiemelte, hogy Magyar Péter pont ugyanazokat mondja, mint Gyurcsány Ferenc és a baloldali társai.

Ők is a családi pótlékot emlegetik állandóan. Mi meg egymillió munkahelyet teremtettünk, az emberek tudnak dolgozni, és éppen megduplázzuk a gyerekek után járó adókedvezményt.
Abban véletlenül igazad van, Peti, hogy a Covid és a háború sok kárt okoz, okozott. De kibírjuk. És még a te ostobaságaidat is kibírjuk, Vargáné!
Tudom, hogy az ipari kamerának is szívesen nyilatkozol, mégis jobb lenne, ha nem beszélnél a gazdaságról. Bántóan nem értesz hozzá…
– fogalmazott bejegyzésében Menczer Tamás.
A fotó illusztráció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár