
Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa
Olyan dolgok történhetnek a következő esztendőben, amilyen döntések és dolgok Magyarországon még soha nem történtek
– jelentette ki Menczer Tamás a közösségi oldalára feltöltött videójában.
Magyarországon még soha nem volt munkáshitel.

Fotó: Menczer Tamás Facebook-oldala
– emelte ki példaként a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Hozzátette: Diákhitelünk volt és van, „de a melós fiataloknak még soha nem volt hitellehetőségük”.
Négymillió forint, tíz évre kamatmentes és szabad felhasználású
– ismertette a munkáshitel részleteit a kommunikációs igazgató. Majd elmondta:
ez azt jelenti, hogy egy dolgozó fiatal, aki úgy döntött az életének az ifjú éveiben már, hogy dolgozni megy, az fel tud venni négymillió forintot, tíz évre, kamatmentesen, és arra költheti, amire akarja. Ha már családot alapított, költheti a családjára. Ha még nem alapított családot, és az életének más területét szeretné fejleszteni, akkor arra költheti
– tette hozzá Menczer Tamás.

Geert Wilders: Orbán Viktor korunk egyik legnagyobb politikusa

Kocsis Máté: ha áprilisban a Fidesz nyeri a választást, akkor Magyarország győz

Szijjártó Péter: az ukrán propagandasajtó és magyarországi partnereik is önmerényletekről hadoválnak

A politika Messijét fogadta Orbán Viktor

Szijjártó Péter, Gulyás Gergely: Ukrajna támadás alatt fogja tartani földgázellátásunkat is

Donald Trump: teljes és feltétel nélküli támogatásomról biztosítom Orbán Viktor újraválasztását

Orbán Viktor: Áprilisban győzni fogunk! Magyarország jövőjéről nem Brüsszel, hanem a magyarok döntenek!

Orbán Viktor a CPAC Hungaryn: Európában haldoklik a demokrácia, mert Brüsszel közvetlenül beavatkozik a nemzeti választásokba

Orbán Viktor: megvédjük Magyarország és a magyar családok biztonságát

Orbán Viktor Georgia miniszterelnökével tárgyalt

Kimondták az ukrán külügyben: Magyarországra jönnének megfigyelni a választásokat, már vannak jelentkezők is

Orbán Viktor: Újítsuk meg a háborúellenes szövetségünket!