
Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek
Egyre többen látják, hogy Magyar Péter egy beteges hazudozó, egy botrányhős, akit Manfred Weber irányít – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Menczer Tamás.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója úgy véli, Brüsszel ezúttal egy új emberrel és valamelyest megváltoztatott struktúrával próbálkozik. Amit látunk, az azonban egy támadás Magyarország ellen, amelyet nem Magyar Péter vezet, hiszen ő csak egy bábfigura, akit a gazdái, Manfred Weber és Ursula von der Leyen irányítanak – részletezte.
Manfred Weber világosan elmondta az Európai Parlamentben: Orbán Viktor az ellensége, a szuverenista, magyar érdeket védő Orbán-kormányt le akarják váltani, és azt akarják, hogy egy bábkormány élén Magyar Péter vezesse az országot. Weber támogatja és védi Magyar Pétert, tartja a mentelmi jogát, cserébe pedig »Brüsszel Péter« mindent végrehajt. Ez a szereposztás
– mondta Menczer Tamás.

Fotó: MTI/Katona Tibor
A kormánypárti politikus felidézte a miniszterelnök szavait, miszerint 2025 fantasztikus év lesz Magyarország számára. Donald Trump győzelme után a magyar kormány békeköltségvetést készíthetett, amely ez egészen más célokat és lehetőségeket tartalmaz, mint egy háborús költségvetés.
Rámutatott arra is, hogy bár Brüsszel kereskedelmi háborút akar indítani Kínával és a világ keleti felével szemben, hazánk ez ellen lázad, a kormány gazdaságpolitikájának célja a gazdasági semlegesség.
Ehhez van egy 21 pontos gazdasági akciótervünk konkrét célokkal. A 2025-ös év döntései minden társadalmi csoport – a fiatalok, a családosok és az idősek – mindennapjait rendkívül pozitívan érintik majd. Olyan dolgok fognak történni, amelyek korábban soha
– emelte ki Menczer.
Bevezetik jövőre a munkáshitelt, segítik a megfizethető lakhatást, megduplázzák a családi adókedvezményt, a kis- és középvállalkozók soha nem látott támogatásban részesülnek, megvédik és állandósítják a 13. havi nyugdíjat – sorolta.
És ne felejtsük el azt sem, hogy döntés született Magyarország történetének egyik legnagyobb béremelési programjáról, vagyis három év alatt mintegy negyven százalékkal nő a minimálbér. Januárban repülőrajttal indulunk
– tette hozzá Menczer Tamás.

Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek

Orbán Viktor: Erőssé kell tennünk Magyarországot, hogy ki tudjunk maradni a háborúból

Sebestyén József nővére: Ukrán részről bocsánatot sem kértek!

The New York Times: Volodimir Zelenszkij és kormánya leépítette a korrupcióellenes intézményeket

Orbán Balázs: Európa gőzerővel dolgozik egy európai-orosz háború előkészítésén

Nézőpont Intézet: Emelkedett Orbán Viktor előnye

Megkezdődött Kecskeméten a DPK háborúellenes nagygyűlése

A Tisza megszüntetné a multik adóit, a számlát a magyarokkal fizettetnék meg

Ez már a vég kezdete: elvesztette a kontrollt Magyar Péter, az emberei gátlás nélkül leplezik le a piszkos terveiket (VIDEÓ)

Orbán Balázs szerencsemalaccal készül a mai háborúellenes gyűlésre

Orbán Viktor már megérkezett Kecskemétre

Rákay Philip meglepetéseket ígér a mai háborúellenes gyűlésre