Menczer: itt a bizonyíték, Magyar Péter és a Tisza Párt ukránpárti és háborúpárti

Magyar Péter azt állítja, hogy a Tisza nem ukránpárti és háborúpárti. De. Az. Itt vannak a bizonyítékok – közölte a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán kedden.

Menczer Tamás úgy fogalmazott bejegyzésében, hogy ma a Tisza Párt elnöke kamera elé állt, belehunyorgott a kamerába, ahogy csak ő tud, és megtámadta azt a videót, amellyel a Fidesz bemutatta a háború borzalmait, és bemutatta a Tisza párt igazi arcát. 

Bár tagadni próbálják, de mindenki tudja, különösen azért, mert ők maguk mondták el több soron, hogy a Tisza egy ukránpárti és háborúpárti szervezet, szövetség. Ezt elmondta Manfred Weber, aki elmondta, hogy a Néppártba csak olyanok jöhetnek, akik Ukrajna mellett állnak és háborúpártiak. Aztán elmondta Tarr Zoltán, hogy Weber úr kézen fogja őket, mint az ovisokat szokás, mondta Tarr Zoltán, és ők azt csinálják, amit Weber és a Néppárt mond

– részletezte a fideszes politikus.

Menczer Tamás emlékeztetett arra is, hogy a Tisza Párt csinált egy felmérést, ahol kihozták azt, hogy a magyarok 58 százaléka támogatja Ukrajna uniós tagságát. Megjegyzte, hogy erre a felmérésre hivatkozik Zelenszkij ukrán elnök, aki azt állítja, hogy a magyarok velük vannak. Sőt az ukrán vezető szerint nem is 58, hanem 70 százalékuk támogatja Ukrajna uniós tagságát. 

Tehát a Tisza ukránpárti, háborúpárti, és be akarják hozni Ukrajnát az Európai Unióba. És miért? Erre a választ Ruszin-Szendi Romulusz adta meg, aki elmondta az ő saját szájával, hogy ha Ukrajna uniós tag lesz, akkor oda a magyar katonákat el lehet küldeni harcolni és meghalni. Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta, hogy ha Ukrajna uniós tag lesz, akkor a mi erőink, mondta Ruszin-Szendi Romulusz, a mi erőink mehetnek Ukrajnába harcolni és meghalni. Szeretném világossá tenni, hogy a magyarok nem akarják a fiaikat Ukrajnába küldeni, nem akarjuk koporsóban visszakapni őket, és a magyarok a pénzüket sem akarják Ukrajnába küldeni

– szögezte le a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.

2025. június 17. 17:01
A miniszterelnök közösségi oldalán közzétett bejegyzésben üzent Brüsszelnek.
A Fidesz kommunikációs igazgatója is reagált arra a Ripostban megjelent hírre, miszerint a Tisza Párt egyik meghatár...
Az Európai Bizottság által héten bemutatott költségvetési javaslat, valamint Sebestyén József halála kapcsán is krit...
"Von der Leyen csinált egy költségvetést Ukrajnának! A te pénzedet is odaküldené" - közölte a Fidesz-KDNP kommunikác...
Az ukrán kényszersorozókat mentegeti, és segédkezik Sebestyén József halálának eltussolásában az Euronews – ezt a Ma...
Három halottja van annak a robbanásnak, amely péntek reggel rázta meg a Los Angeles-i rendvédelmi kiképzőközpontot. ...
Van aki tíz szelvényt is vásárolt, hogy növelje az esélyeit. Csaknem 4 milliárd forint a tét az ötöslottón, ezért re...
Több tucat agresszív lódarázs támadt egy társaságra egy egri étterem teraszán. Az éttermet díszítő sárkányszobor szá...
Évekig terrorizálta, majd később többször is megverte idős anyósát egy férfi Győrben. Erről az áldozat lánya is tudo...