
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás közölte: a kormány mindig a párbeszéd pártján áll a szomszédos országokkal.
A politikus a Magyar táj magyar ecsettel című kiállítás megnyitóján azt mondta, hogy a kormány felfogása szerint minden magyar felelős minden magyarért.
"Amelyik magyar politikus az egyik magyart elárulja, az bármikor elárulja a másikat is, aki elárulja a külhoni magyarokat, az bármikor képes elárulni a határon belüli magyarokat is" - fűzte hozzá az államtitkár. Az államtitkár elmondta: Magyarország még egy ilyen járványos időszakot követően is erős.
A gazdaság erős lábakon áll, a magyar emberek lelkileg és testileg is erősek, hiszen példaértékűen védekeztek és védekeznek a vírus ellen - közölte.
Menczer Tamás hozzátette: egy ilyen nehéz időszak után is felfelé ívelő pályán van az ország, és az erősekkel sokan keresik a szövetséget.
Ez jó Magyarországnak, jó a külhoni magyaroknak - fűzte hozzá.
MTI/A címlapfotó illusztráció

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár