Menczer: felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított

Felkészültünk a télre, Magyarország energiaellátása biztosított - jelentette ki Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön, Cegléden.

Az államtitkár az Infineon Technologies Cegléd Kft. új, 6,4 milliárd forintos kormányzati támogatással felépült gyárépületének avatásán emlékeztetett arra: Magyarországnak van hosszú távú gázvásárlási megállapodása Oroszországgal.

Emellett a Török Áramlat gázvezetékdéli irányból teszi lehetővé Törökországon, Bulgárián és Szerbián keresztül, hogy a gáz megérkezzen Magyarországra, ez ma már az egyetlen gázvezeték, amely 100 százalékos kapacitással működik - jegyezte meg.

A harmadik okot, ami miatt az energiaellátásunk biztonságban van, azok a gáztározók jelentik, amelyekben már az éves magyar fogyasztás 46 százaléka van betárolva, miközben az európai átlag 26 százalék. Azt jelenti mindez, hogy 93 téli napra elegendő gáz van a tározókban úgy, hogy a szállítás is folyamatos. Ha csak a lakossági gázfogyasztást nézzük, akkor 193 téli napra - amennyi nincsen - lenne elég ez a mennyiség - hangsúlyozta Menczer Tamás.

Arról is beszélt, hogy a válságok korát éljük, ezek egymás után vagy akár egymással párhuzamosan jelennek meg. A válságokkal kapcsolatban a magyar kormány mindig elmondta a válaszait, a megoldásait és ki is derült mindig, hogy a magyar megoldások működnek.

Menczer Tamás kijelentette: a háborúval kapcsolatban kezdettől azt mondtuk, hogy mi a béke pártján állunk. Támogatjuk, szorgalmazzuk a béketárgyalásokat, az azonnali tűzszünetet. A háborúra adott válaszok, a szankciók következtében gazdasági és energiaválsággal is szembe néz Európa.

A szankciókkal kapcsolatban mi mindig szkeptikusak voltunk, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy ezek a kívánt hatást nem érik el. De kifejezetten az energetika területén azt mondtuk, nem szabad szankciókat alkalmazni.

Mint mondta, ma az európai emberek és vállalkozások szankciós felárat fizetnek az energiáért, miközben a szankciókkal sújtott Oroszország rekordbevételekre tesz szert. Ha nem lennének szankciók, az energia ára és az infláció mértéke megfeleződne nagyon rövid időn belül. Magyarország célja, hogy az európai energiahiányt és a recessziót illetően is helyi, lokális kivételt jelentsünk - jelentette ki az államtitkár.

Menczer Tamás a félvezetőket gyártó Infineon Technologies Cegléd Kft. új, 31,9 milliárd forint összértékű gyárépületének átadásán elmondta, a beruházással 275 új munkahely jön létre.
A cég Magyarországon olyan terméket készít, amelyre világszinten van kereslet, hiszen az itt előállított termékek majdnem száz százaléka exportra készül - mondta az államtitkár. Hozzátette, jól jellemzi a vállalat világgazdaságban betöltött helyét, hogy a 2020-2021-es üzleti évben csoportszinten több mint 11 milliárd euró volt a nettó árbevétele és 50 ezer munkavállalót alkalmaz.

Menczer Tamás sikertörténetnek nevezte a német-magyar gazdasági együttműködést. Utalt arra, hogy Magyarországon ma 6000 német vállalat 300 ezer embernek ad munkát a legnagyobb külföldi befektetői közösségként.

Az Infineon Technologies Cegléd Kft. közlése szerint a cég 28 éve van jelen Magyarországon és az új beruházással a ceglédi telephelyükön a termelési létesítmények kapnak új gyárat.
A vállalat az ipari felhasználású félvezetők fejlesztésében és gyártásában piacvezető pozíciót tölt be. Eddig Magyarországon 3500 V-os feszültségosztályig állítottak elő teljesítménymodulokat, amelyeket olyan területeken használnak, mint a zöldenergia és az ipari automatizálás. Az új gyár megépülésével a cég dolgozóinak létszáma megközelíti az 1600-at.

A nyilvánosan elérhető adatok szerint a vállalat a 2021. szeptember 30-ával zárult üzleti évében 18,17 milliárd forint árbevétel mellett 877 millió forint adózott eredményt ért el.

MTI/ A címlapfotó illusztráció: Menczer Tamás hivatalos Facebook-oldala

2022. október 06. 19:27
Baleset buktatta le a drogdílert, durva, amit óbudai albérletében találtak
Többféle drog volt egy férfi autójában, óbudai albérletében pedig „varázsgombafarmot” találtak a rendőrök.
Iszonyatos összeget nyert valaki az Eurojackpoton
Több mint 7 milliárd forintot nyert egy játékos a 2025/22. játékhéten pénteken kisorsolt Eurojackpoton. A szerencsés...
Történelmi pillanatra készülünk - exkluzív interjúban a részletek
Hamarosan élőben láthatjuk amint Kapu Tibort felbocsátják az űrbe. De nem csak rá, hanem Cserényi Gyulára is hatalma...
Hatlábú cicát mentettek meg, most új életet kezdhet
A kismacskát megműtötték.
Elon Musk lila monoklival jelent meg a Fehér Házban
Nevetve mesélte el, hogy mi az oka a szeme alatti lila foltnak.
Orbán Viktor: Nem engedjük, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk
Szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni – hangsúlyozta a miniszterelnök vasárnapi közösségi oldali bejegyzésé...
Meghalt egy 13 éves tinilány, miután egy gerely fúródott a szemébe
Testnevelés órán történt a tragédia.
Ház tetejére zuhant egy kocsi, videón a döbbenetes baleset
Borzasztó autóbaleset történt egy Missouri állambeli Veterán Emlékcsarnoknál az Egyesült Államokban a napokban, a ha...
A Nagy Duett után visszatér a képernyőre az egykori tévés
Rendkívül népszerű műsorban vállalt szerepet.
Több száz méteres körben szóródtak szét a pilisborosjenői ház darabjai
Halálra égett egy 90 év körüli asszony Pilisborosjenőn. Valószínűleg elektromos zárlat miatt gyulladt ki a faház, ah...

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.