
Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ
Menczer Tamás kifejtette, hogy lenéznek bennünket, a korábbi nemzeti konzultációkat is kritizálták az itthoni balosok is, a brüsszeliek is, ugyanis nekik az a demokráciafelfogásuk, hogy az embereket nem kell megkérdezni.
Hát nehogy már elmondják, hogy mit gondolnak. Az olyan furcsa
– tette hozzá.
Majd egy hasonlattal élt.
Tudják, van az a futballista, akit a játékban csak a labda zavar. Van az a politikus, akit a demokráciában csak az ember zavar. Derék brüsszeli kollégáink, magyar baloldali csatolt részekkel együtt ilyenek. De milyen dolog az, hogy megkérdezzük az embereket? Még a végén véleményt mondanak. Aztán akkor mi lesz? Ők ott az elefántcsonttoronyban, Brüsszelben majd megmondják, hogy milyen a jó háború, milyen jó a bevándorlás, milyen jó a blokkosodás, milyen jó a 13. havi nyugdíj elvétele, satöbbi. És akkor majd azt kell csinálni, na mi nem így gondoljuk, mi úgy gondoljuk, hogy alakítsunk ki egyetértési pontokat, kössünk a következő időszakra nézve egy új egyezséget a magyar emberekkel, és akkor közösen a céljainkat el is fogjuk tudni érni
– hangsúlyozta zárásként Menczer Tamás.

Már nem is titkolják: a Zelenszkij által kitüntetett ukrán politikus Budapesten kampányol a Tisza mellett - VIDEÓ

Kétarcú Brüsszel: így háborognak az uniós vezetők Orbán Viktor vétója miatt, de Zelenszkij zsarolásáról hallgatnak

Orbán Viktor: Durva vita volt, de álltuk a sarat - ha van olaj, lesz pénz, ha nincs olaj, nincs pénz

A miniszterelnök országjárása is bizonyítja, a tömegek Orbán Viktor mellett állnak, közben Magyar Péter összeomlik

Dömötör: a brüsszeli „gyors reagálású rendszer” miatt fordulnak az Európai Bizottsághoz

Gulyás: Kitiltjuk a fenyegetőző három ukránt - videókkal

A Politico szerint Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak

Orbán Viktor: Ha van olaj van pénz, ha nincs olaj, nincs pénz Ukrajnának

A Kétarcú Konyhája névvel elkészítette Magyar Péter stílszerű menüsorát a Mindmegette

Szijjártó: az ukránok ismét megtámadták a Magyarország földgázellátásához nélkülözhetetlen gázvezetéket

Orbán Viktor vezetésével Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett