
A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett
Kiemelte, hogy ez jól mutatja, hogy a haborúpártiak állítása, mely szerint a tűzszünet és a béke nem lehetséges, hazugság.
A béke politikai döntés kérdése, tehát lehetséges, mi mindig ezt mondtuk.
Csak kellett egy új szereplő, aki elég erős, és békét akar. Ez az ember Donald Trump.
A világ megváltozott
– emelte ki.
Kitért arra is, hogy Donald Trump bebizonyította, hogy Orbán Viktornak igaza van. A csatatéren nincs megoldás, a kommunikációs csatornákat nyitva kell tartani, tárgyalni kell, szóba kell állni a másikkal, mert tárgyalás nélkül nincs béke.
És most az amerikaiak szóba álltak az oroszokkal.
Menczer Tamás úgy fogalmazott, hogy mindez csak azért történhetett meg, mert Amerikában az emberek fellázadtak a háború-, bevándorlás- és genderpárti politikusok ellen, elzavarták őket, és egy patrióta, békepárti elnököt választottak.
Hangsúlyozta, hogy példa adott, most Brüsszel következik.
Akik ostoba háborús és szankciós politikájukkal veszélyeztették Európa biztonságát és lerombolták a versenyképességét, nem maradhatnak!
Akik egy csomó pénzt kivettek az európai emberek zsebéből, nem maradhatnak!
Ebből elég volt!
Elég volt abból, hogy Manfred Weber és bandája szórakozik velünk!
A szép szavak ideje lejárt, itt a lázadás ideje!
A patrióták lázadása következik!
– szögezte le a fideszes politikus.
A címlapfotó illusztráció (MTI)

A náci karlendítő Tárkányi Zsolt debreceni jelölttársa rögtön Zelenszkij katonáinak segítségére sietett

Deák: Az RTL értetlenkedett, Orbán Viktor segített!

Gulyás Gergely: amíg nincs olaj, addig nincs pénz Ukrajnának

Menczer: Manfred Weber elismerte, hogy Magyar Péter Ukrajnáért küzd

Németh Balázs: a tiszásokat nem zavarja, hogy az ukránok fenyegetnek minket

Drámai a helyzet az eszkalálódó háború miatt a Közel-Keleten, egekbe szökik az energia ára

Orbán Viktor: az ukrán olajblokádot a magyaroknak kell letörniük, Brüsszel az ukránok oldalán áll

„A kis **banc megerőszakolta a mi szeretett miniszterelnökünket” – gyerekek előtt, vállalhatatlanul viccelődött a tiszás jelölt

A tiszás politikusok már a saját szavazóik előtt is egyre kínosabbak

Nem sűrűn nyilatkoznak a Tisza jelöltjei, de ha megszólalnak, nincs benne sok köszönet - videó

Ha Brüsszelen, az ukránokon és a Tisza Párton múlna, Magyarországon is kilőne az üzemanyag ára és a rezsiköltség a kormány szerint

Hidvéghi: a kormány április 8-ig meghosszabbítja a nemzeti petíció határidejét