Menczer: a gazdasági semlegesség a magyar gazdaság jövőbeni sikerének kulcsa

Munkáshitel, bérnövekedés, megfizethető lakhatás, 13. havi nyugdíj megvédése, emelte ki a gazdasági semlegesség céljait Menczer Tamás a kormánypártok kommunikációs igazgatója közösség oldali videójában vasárnap.

A kormány meghirdette a gazdasági semlegességet, ami mentén minden irányba gazdasági együttműködést kíván folytatni a kabinet, ahogyan egyébként ezt tette is. Ez azt jelenti, hogy kereskedelem, beruházás, energetika, piacok területén minden irányba nyitott Magyarország.

Ez jelenti a magyar gazdaság jövőbeni sikerének kulcsát, hogy hadd mondjam például azt, hogy jövőre Magyarországon azt mondjuk, hogy 3-6 százalék között lesz a gazdasági növekedés, ez így is lesz. Ennek például az egyik legfontosabb lába, hogy megnyitja a BMW a debreceni gyárát, ahol elektromos platformra fog autókat gyártani az első BMW-gyár Magyarországon. De például a világon legnagyobb elektromos autógyártó, a kínai BYD is megnyitja Szegednél a gyárát, és a kínai CATL, óriási akkumulátorgyár is elindul

– részletezte a fideszes politikus.

Menczer Tamás kitért arra is, hogy 2026 elején elindul a Mercedes új gyára is.

Tehát keletről is és nyugatról is érkeznek óriási beruházások, világmárkák, prémium márkák, ráadásul itt adnak találkozót egymásnak Magyarországon, és ez a magyar gazdaságnak óriási lökést fog adni, amit pedig az emberek a kormány döntésein keresztül fognak érzékelni. Munkáshitel, bérnövekedés, megfizethető lakhatás, 13. havi nyugdíj megvédése, és lehetne még ezeket sorolni

– hangsúlyozta.

2024. november 10. 11:46
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...