Menczer: a balliberális közvélemény-kutatók hazudnak! Magyar Péter nem tudja legyőzni a Fideszt!

A Fidesz-KDNP kommunikációs vezetője szombati közösségi oldali videójában kifejtette, hogy miért nem tudja Magyar Péter legyőzni a Fideszt.

Az ellenzéki közvélemény-kutatások hazugságok – hangsúlyozta Menczer Tamás az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában. A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint a 2022-es választások előtt is hasonló tendenciák voltak megfigyelhetők, amelyek mind vissza is kereshetők.

Fej-fej mellett vannak, nem emlékszik? Fej-fej mellett vannak, és kétharmad lett. 

– emelte ki Menczer Tamás. Hozzátette, hogy akkor is hazudtak, de azt a tanulságot vonták le a balliberális kutatók, hogy nem kezdték elég korán, nem hazudtak elég nagyot és nem hazudtak elég sokat. Most ezt teszik. 

Ezt a mítoszt, ezt a képet akarják felfesteni, hogy Magyar Péter le tudja győzni a Fideszt

– mondta a fideszes politikus.

Kiemelte azt is, hogy Magyar Péter mögött ugyanazok a brüsszeli erők állnak, mint a korábbi ellenzéki kihívók mögött.

A magyar emberek ezeket az erőket és a magyar csatlósaikat mindig elzavarták eddig is. Most is el fogják. Magyar Péter nem tudja legyőzni a Fideszt

– szögezte le Menczer Tamás.

2025. január 25. 15:28
Vizsgálat indult három magyar rendőr ellen egy kegyetlen gyilkosság miatt
Belső vizsgálatot indított a rendőrség egy Budapesten meggyilkolt nő korábban elutasított feljelentése miatt. A kétg...
Megölte barátnőjét a rocksztár, mobiltelefon rögzítette a gyilkosságot
A zenész hiába igyekezett elrejteni a nyomokat, mégis lebukott.
Hogyan lett két gigantikus kanyon a Holdon? Itt a magyarázat
Több milliárd évvel ezelőtt alakultak ki, egy új kutatás pedig most felfedte a történetét.
Megvan a tökéletes főtt tojás receptje, tudományosan megállapították
A tökéletes főtt tojás bársonyos sárgája puha, szilárd fehérrel párosul – állítják az amerikai tudósok.
Holtan találták meg az eltűnt 11 éves kislányt az erdőben
Nem messze az otthonától gyilkolták meg.
Postásnak adta ki magát és ölni akart
Postásnak hazudta magát egy betörő Nyíregyházán, így jutott be az áldozataihoz, akiket aztán késsel akart megölni. E...
Különleges módszert vetett be kisfiánál Sáfrány Emese
Fejlesztő és játékos is egyben.
Elájult a gyerekük a gyilkos gáz miatt
Kórházba kellett vinni egy tíz év körüli kisfiút szén-monoxid-mérgezés miatt szombat este a Heves vármegyei Tófaluba...
A nagymama is segített az erőszakolásban
A nagypapa és 37 éves fia után a nagymamát is letartóztatta a bíróság, négy unokájukat zaklatták Nyírábrányban. A le...
Pizsamában menekültek a lángoló házukból
Pizsamában menekítette négy- és hatéves kisgyermekét egy édesanya, miután kigyulladt egy 150 négyzetméteres ikerház ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.