
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Menczer Tamás egy pénteki videóban a közösségi oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyarellenes Manfred Weber és az általa vezetett Európai Néppárt eddig 21 Magyarország-ellenes határozatot szavazott meg az EP-ben.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kiemelte, a Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása és az LMBTQ-propaganda elleni fellépés miatt is támadták a kormányt, illetve nem tartják demokráciának hazánkat, ezért megpróbálták elvenni a hazánknak jogosan járó uniós forrásokat.
Menczer Tamás rámutatott, hogy a 21 döntésből 19-et a momentumus Donáth Anna és Cseh Katalin is támogatott.
Nem tudjuk, hogy a maradék két alkalommal mi történt, valószínűleg nem voltak ott
– mondta, majd hozzátette, Gyurcsányné és a többi magyar baloldali politikus is folyamatosan a hazája ellen szavazott. A kormánypárti képviselő szerint egy szövetség jött létre Weber és a hazai ellenzék között, és ehhez csatlakozik most Magyar Péter is.
Azt tudjuk mondani Manfred Webernek és csatlósainak, hogy a következő 21 támadás után sem fog változni a magyar álláspont
– fogalmazott Menczer Tamás.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár