
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A mindössze egyéves Lara és családja a németországi Saarbrucken városában éltek boldogan, amikor két héttel ezelőtt megtörtént a baj. Július 17-én este a kislány nyugodtan játszott, amikor a szülők arra lettek figyelmesek, hogy a gyerek fullad, krákog és nehezen kap levegőt, ezért azonnal értesítették a mentőket. A kislányt megvizsgáló orvos ugyan belenézett Lara torkába, de nem látott semmit, a kórházban is megismételték ezt a vizsgálatot, végül pedig minden probléma nélkül hazaengedték.
Napok teltek el, de a gyerek nem lett jobban, A kilencedik napon a szülőknek végre sikerült kikönyörögniük, hogy Larát megröntgenezzék, így találták meg a ceruzaelemet a torka és a nyelőcsöve között.
Valószínűleg játék közben került valahogy a kislányunk kezébe. Persze odafigyelünk rá, az, hogy a szájába vette és lenyelte az elemet, egy pillanat alatt történhetett
– mesélte az édesapa a Borsnak adott interjújában.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A szülők nem értik, az orvosok miért nem vették észre a lányuk torkában lévő elemet, amiből csodával határos módon nem folyt ki a sav, de az elektromos hatás miatt Lara belső szervei károsodtak, a bakétriumoktól pedig begyulladt a tüdeje, ezért az orvosok úgy döntöttek, mélyaltatásba helyezik a gyereket, aki élet-halál között lebeg.
Nagyjából két hétbe telik, mire biztosat tudnak mondani a gyógyulást illetően. A szülők tisztában vannak azzal, hogy akár a legrosszabb forgatókönyv is bekövetkezhet, de minden erejükkel bíznak abban, hogy kislányuk hamarosan felépül.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott