
Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma
A szörnyű tragédia szerdán történt az amerikai Utah államban, amikor a 29 éves Alexzander Berry megelégelte 4 hónapos kislánya sírását és örökre elhallgattatta a gyermeket – írta meg a Crime Online.
A kicsi az elhanyagolásából fakadó kiütések miatt sírt, ugyanis a szülők már hosszú ideje nem cserélték ki a pelenkáját, így a felhalmozódott vizelet és fekália kiette a gyermek bőrét.
A családfő így ahelyett, hogy tisztába tette volna kislányát, ököllel ütötte a fejét, megfojtotta, majd a kiságyba dobta.
A csecsemő édesanyja, a 24 éves Myra Morgan már csak a gyermek sikítására lett figyelmes, nem tudta megakadályozni a tragédiát.
Azonnal értesítette a hatóságokat, ám a kiérkező mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani a pár hónapos áldozatnál.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A nyomozók kihallgatták a szülőket, majd letartóztatták őket.
Kezdetben azt állították, hogy letették aludni a kicsit, majd 40 perc múlva sápadtan találtak rá, és semmire nem reagált.
Végül a nő törte meg a csendet, mindent elárult az egyenruhásoknak. Hangsúlyozta, hogy a párja már korábban is bántalmazta őt és a gyerekeit is – akiket szintén elhanyagoltak –, mostanában pedig rosszabbodtak a dühkezelési problémái.
A gyermek holttestét boncolási vizsgálatnak vetették alá, mely eredményének értelmében a férfit gyermekbántalmazással, emberöléssel és súlyos testi sértéssel vádolják.
Megant pedig gyermeke elhanyagolásának vádjával vették őrizetbe.
Az ügy vizsgálata és a büntetésük mértékének meghatározása még folyamatban van.

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre