
Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó
Az eset január 17-én történt New Hampshire-ben, amikor a hatóságokat egy eszméletlen kisfiúhoz riasztották – írta meg a Crime Online.
A mentők azonnal kórházba szállították a 7 éves Jaevion Riley-t, azonban a gyermek olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy az orvosok mesterséges kómában tartották.
A kicsi szervezete viszont egy hét múlva feladta a harcot, kedden életét vesztette.
A rendőrök még a szörnyűség napján kihallgatták, majd letartóztatták Murtadah Mohammad-et, a kis áldozat édesapját.
A férfi először azt mondta a hatóságoknak, hogy nem tudja mi történt a gyerekkel, mert ő éppen zuhanyzott, amikor a kisfiú eszméletlen állapotba került.

Fotó: Rainah Riley hivatalos Facebook-oldala
Ám az elsősegélynyújtók azt nyilatkozták, hogy nem láttak arra utaló jeleket, hogy valaki zuhanyozott volna, így hamar változott a férfi vallomása.
Másnap már azt állította, hogy fizikai erővel és forró vízzel fegyelmezte kisfiát, amiért az nem akart rá hallgatni.
A gyermek koponya- és bordatörést, agyvérzést, tüdősérüléseket és súlyos égési sérüléseket szenvedett, így a napokban az apja ellen testi sértés, tárgyi bizonyítékok meghamisítása és a gyermek jólétének veszélyeztetése miatt emelt vádat az ügyészség.
Az eset vizsgálata és a büntetés mértékének kiszabása még folyamatban van.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock
Kapcsolódó tartalom:

Vérlázító eset: Feszítővassal vertek össze egy ételfutárt az utcán – Videó

Szakadékba zuhant, szörnyethalt egy magyar turista Grönlandon

A német fiatalok a szabadságuk korlátozásától tartanak

Németországban és Ausztriában egyre biztosabbak benne, hogy ki nyeri meg a választásokat Magyarországon – sajtóhír

Donald Trump kéthetes tűzszünetet jelentett be

Most a történelem legsúlyosabb energiaválságát okozza, de hosszú távon pozitív hatása is lehet az iráni háborúnak

Borzalmas tragédia egy építkezésen: összedőlt a daru, egy ember meghalt

Hússzor megkéselte a közös lakásukból elköltöző nőt

Elege lett abból, ahogy ránéz, ezért megölte a volt élettársát

Rendkívüli helyzetet hirdettek, miután három ház porig égett egy településen

Felfoghatatlan tragédia: Két hónapos csecsemő halála miatt indult nyomozás

Felrobbant egy elektromos roller a lakásban, megégett a tulaj