
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Oxfordshire megye lehet az Egyesült Királyság első helye, ahol teljes egészében megtiltanák a dohányzást a kültéri területeken. Az új szabályozást a koronavírus okozta lezárás feloldását követően alkalmaznák. A megye ezzel azt reméli, hogy sikerül teljesen füstmentessé tenniük a környéket 2025-ig, amely így az első lehet Nagy-Britanniában.
A közegészségügyi tisztviselők már a járvány kezdete előtt jóváhagyták a tervezetet, azonban a vírus miatt csúsztatni kellett a bevezetés időpontján.
Az új dohányzásellenes stratégiával azt szeretnék elérni, hogy az emberek egyáltalán ne érezzenek késztetést a rágyújtásra. A legnagyobb problémát számukra a gyárak és irodák jelentik, ahol megszokott a cigarettázás, ha szünetet tart az ember, így ösztönöznék a cégeket, hogy létesítsenek füstmentes területeket, ahol a nemdohányzók biztonságban érezhetik magukat.
Ansaf Azhar, az oxfordshire-i közegészségügyi igazgató szerint a stratégiával megváltoztatnák a dohányzási kultúrát, hogy kevesebb halálos áldozatot követeljesen a cigaretta.
"Ez nem arról szól, hogy megmondjuk az embereknek mit csináljanak. Szeretnénk megmozgatni őket, és teremteni egy olyan környezetet, ahol egyszerűen nem éreznek majd késztetést arra, hogy rágyújtsanak. De ez nem egyik napról a másikra fog megtörténni" - közölte Ansaf Azhar.

Fotó: illusztráció
Egy főorvos, Chris Whitty szerint 2020-ban 90 ezer ember halt meg dohányzással összefüggő betegségekben, míg koronavírusban 75 ezer.
Adam Briggs egészségügyi köztisztviselő úgy gondolja, hogy a dohányzás a megelőzhető halálok fő okozója Oxfordshire-ben, ami évente 120 millió fontba kerül az államkasszának.
A megye lakosságának 12 százaléka dohányzik, akiknek többsége alacsonyabb jövedelmű munkákat végez, mentális beteg vagy hajléktalan.
"A helyi önkormányzatoknak semmi köze ahhoz, ha a felnőttek a dohányzást választják, és a munkaidő alatt kint cigiznek, az a saját és a munkáltatójuk felelőssége, nem az önkormányzaté" - mondta Simon Clark, aki egy dohányzást pozitívan feltüntető szervezet vezetője - írta a The Sun.

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit