
"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei
"Ez jelentős előrelépés a vizsgálat szempontjából" - írta Rám Mohan Najdu Kindzsarapu, a polgári légiközlekedésért felelős miniszter pénteken az X-en. A miniszter nem tett említést a rögzítő állapotáról, amely a pilótafülkében elhangzott beszélgetéseket rögzíti.
A Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgép csütörtökön, nem sokkal az indulás után egy lakóövezetre zuhant Ahmadábád repülőtere közelében.
Az Air India tájékoztatása szerint a fedélzeten tartózkodó 242 ember közül 241 életét vesztette. A repülőgép egy orvostanhallgatók számára kialakított szálláshelyre csapódott, ahol szintén többen meghaltak, de az áldozatok pontos száma egyelőre nem ismert. A repülőgépen 169 indiai, 53 brit, 7 portugál és 1 kanadai állampolgár utazott.
Narendra Modi indiai miniszterelnök pénteken személyesen látogatott el a katasztrófa helyszínére. "A pusztítás látványa elszomorító" - fogalmazott a miniszterelnök az X-en. "Ez felfoghatatlan tragédia" - tette hozzá.
A helyi lapok szerint Modi egy kórházban azzal a férfival is találkozott, akit a légikatasztrófa egyetlen túlélőjeként tartanak számon. Az Air India közölte, hogy a férfi brit állampolgár, indiai származású, és a gép 11. sorában, a vészkijárat közelében ült a tragédia idején.
A légi balesetek kivizsgálására szakosodott brit hatóság jelezte, hogy szakértői csoportot küld Indiába. A repülőgép gyártója, a Boeing is megerősítette, hogy kész minden szükséges támogatást megadni a vizsgálathoz.
MTI

"A kezét a számra tette, hogy ne sikítsak”- 9 éves kislányt bántalmaztak a szülei

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban