
Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr
Az eset a brazíliai Ceará államban történt december elején, amikor a 21 éves Laisa Alves bulizni indult barátjával – írta meg a Mirror pénteken.
A fiatal lány azonban nem ért haza a szórakozóhelyről, így a szülei vasárnap bejelentést tettek a rendőrségen.
Tudták, hogy gyermekük a szerelmével ment bulizni, viszont sem Laisa-t, sem a barátját nem érték el telefonon, ezért fordultak a hatóságokhoz. Ezt követően pedig felhívást tettek közzé a közösségi oldalakon, ahol a környékbeliek segítségét kérték.

Fotó: Laisa Alves hivatalos Facebook-oldala
A rendőrség az eltűnés bejelentését követő második napon azonban rábukkant a lány holttestének maradványaira egy erdős területen lévő kútban, a brazíliai Ceará állam, Crato nevű településén.
Laisa Alves családtagjai azonnal a helyszínre siettek, hogy azonosítsák az áldozat holttestét, melyet egy törvényszéki orvosszakértői intézetbe szállítottak, hogy felboncolják és megállapítsák a halál pontos okát.
Mivel a lányt utoljára a barátjával látták, őt gyanúsítják a gyilkossággal. A férfi azonban teljesen felszívódott, ami még nagyobb gyanúra ad okot. Körözést adtak ki ellene.
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
Kapcsolódó tartalom:

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire