
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A saját bevallása szerint is magyargyűlölő Manfred Weber állt élére a brüsszeli elit háborúpárti egységfrontjának. Az Európai Néppárt elnöke az Európai Parlament november 27-i bizottsági vitáján gyakorlatilag hadüzenetet küldött a nemzeti, szuverenista erőknek. Kijelentette, hogy a többi között Orbán Viktor és a lengyel PiS-t nem egyszerűen politikai ellenfélnek, hanem ellenségnek tekinti.
Weber azt sem rejtette véka alá, hogy az Európai Néppártban ülő szövetségese, Magyar Péter és a Tisza Párt támogatásával kívánja kikényszeríteni a kormányváltást hazánkban.
Weber magyargyűlölete
Emlékezetes: néhány évvel ezelőtt, amikor a Sargentini-jelentés kapcsán az EP a hazánk elleni jogállamisági eljárásról szavazott, Manfred Weber kendőzetlenül beszélt hazánkkal és a magyarokkal kapcsolatos ellenszenvéről: „a 7-es cikkes szavazáson Magyarország ellen szavaztam. Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor ellen, hanem az egész ország ellen”.
Az októberi európai parlamenti vitán Orbán Viktor miniszterelnök arra emlékeztetett, hogy a néppárt elnökének tulajdonképpeni hungarofóbiája a személyes sértettségére vezethető vissza, ugyanis 2018-ban a német politikus azt nyilatkozta, hogy nem akar a magyarok szavazatával az Európai Bizottság elnöke lenni. Nem is lett.
– A harag rossz tanácsadó – figyelmeztette akkor Orbán Viktor a néppárt elnökét.

Fotó: Manfred Weber X-oldala
Weber volt a hangadó
Visszakanyarodva: Manfred Weber a szerdai beszédében megköszönte az Európai Néppárttal együttműködő, többségében baloldali erőknek, hogy szavazataikat adták az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságra, amely így felállhat december elsején. A háborúpárti Platform cooperation statement nevű paktum kapcsán Weber szintén a hangadó szerepét vállalta magára, amikor megerősítette az abban foglaltakat.
A néppárt, a szociáldemokrata frakció, valamint a Renew által a minap közösen aláírt paktum lényegében a frissen amerikai elnökké választott Donald Trump fontosabb világpolitikai törekvéseit igyekszik megakadályozni, közük az ukrajnai háború befejezését. Nem meglepő, hogy
Manfred Weber a beszédében külön hangsúlyozta, hogy a dokumentum aláírói Ukrajna-pártinak tartják magukat.
A Platform cooperation statement a migrációs paktum maradéktalan végrehajtását is szorgalmazza, de az aláírók azt a jogot is fenntartják maguknak, hogy a tagállamok megrendszabályozására a jövőben is bevessék a jogállamisági eljárásrendszert, amivel például a hazánknak járó uniós forrásokat tudják visszatartani.
Gyenge legitimáció Von der Leyenéknek
Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője a Von der Leyen-féle Európai Bizottság gyenge legitimációjára hívta fel a figyelmet a szerdai vitán, miután az újrázó elnök mindössze 51 százalékos támogatottságot tudott szerezni.
Annak kapcsán pedig, hogy Manfred Weber számára a magyar kormány nem politikai vetélytárs, hanem ellenség, Dömötör úgy fogalmazott: „Ezek durva szavak egy sértett embertől”.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár