
Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát
Hetek óta egy magyar családapa tragikus halála foglalkoztatja a hazai közvéleményt. A Bors új részleteket tudott meg a megrázó esetről, az ukrán kényszersorozás kegyetlenségéről. Mint korábban megírtuk, a 45 éves Sebestyén Józsefet elhurcolták, majd egy erdőben vascsövekkel brutálisan megverték. Ezek után elengedték, ő pedig nagy nehezen eljutott a beregszászi kórházba, ahol három héttel később életét vesztette.

A családapa már nem rendelkezett ukrán lakcímmel, kijelentkezett az országból. Közeli ismerősei szerint emiatt úgy gondolta, nem fenyegeti a veszély, hogy érte mennek a kényszertoborzók. Kárpátalját idős szüleire tekintettel nem hagyta el, illetve attól tartott, ha kiköltözik a házából, idegenek erőszakkal elfoglalják.

A férfit meg-meglátogatta a Parisel nevű cukrászda-éttermet, ha tehette, ott itta meg a reggeli kávéját. Ismerőseiben felmerült a gyanú, hogy azon a bizonyos napon Józsefet a TCK, az ukrán hadkiegészítési szervezet emberei szándékosan csapdába csalták. A gyanú alapja, hogy a magyar férfin kívül akkor és ott senki mást nem vittek el. Egyenesen odaléptek hozzá és elhurcolták.
A férfit nem vitték be a Vojenkomatra, vagyis a tagtoborzó irodába, ahogy azt a törvények előírják, hogy egészségügyi alkalmassági vizsgálatot végezzenek rajta. Kihurcolták az erdőbe, a sárban mászatták és brutálisan vasdorongokkal verték. Közben még le is fotózták, sőt videózták a férfi szenvedését.

A sárban kellett kúsznia

Vasdorongokkal verték a csapdába csalt férfit.
A videón a brutális toborzótisztek és Sebestyén József beszélgetése is hallható.
1.személy: Ha kiengedjük a városba, ott is így fog mászni?
2. személy: Nem, egyből lábra áll majd.
József: Nem bírom tovább. Nem bírom! Videót készítetek?
1.személy (kárpátaljai ruszin akcentussal): Szveta, gyere gyógyítsd meg őt.
József: Igen, elfogadom, hogy segítsen.
2. személy: Mindjárt jön a Szveta, mindjárt meg...a őt.
József: Jöjjön a Szveta, tényleg nagyon rosszul vagyok.
1. személy: Gyere ide Szveta, itt meg kell oldani valamit.
Miután Sebestyén Józsefet bestiális kegyetlenséggel megverték, elengedték, ő pedig bevonszolta magát a beregszászi kórházba. A Bors értesülése szerint a szülei, - főleg az édesapja - naponta kétszer látogatták. Az állapota folyamatosan romlott. Június 21 és 25 között már gyakorlatilag nem volt magánál, nem volt képes beszélni sem. A Bors információi szerint talán érthette, ha mondtak nekik valamit, de képtelen volt megszólalni.
Július 6-án, vasárnap a szervezete végleg feladta küzdelmet. Az édesapja – bár többször kiküldték a kórteremből- próbált mellette maradni. A Bors úgy tudja, hogy élete utolsó napján valamelyest összeszedte az erejét. Evett, és a mosdóba is kiment. Aztán hirtelen összeomlott. Az édesapja 15 perccel később rosszat sejtett, ismét bement a kórterembe, de József akkor már fuldoklott. A férfi amikor meglátta az édesapját nagy nehezen megszólalt:
Jaj, Apu, segíts, meghalok!
Segítséget kértek, de az orvos nem sietett, hosszan vártak rá. Mire megérkezett végre, már késő volt... Egyesek úgy vélik, hogy a családapát hagyták meghalni.
Sebestyén Józsefet dezertőrnek hitték
Beregszászi ismerősök szerint a férfit a kórházban dezertőrnek hihették, és a kórházi személyzet tartott a retorzióktól. Később a kezelőorvosa a sorozóirodában, a Vojenkomatnál kiderítette, hogy József nem szökevény.
Apró, de jellemző adalék, hogy József szüleire a Linner Bertalan Kórház liftkezelője durván rászólt, hogy egymás között se beszéljenek magyarul. Még az egyik, jellegzetes magyar vezeték- és keresztnévvel rendelkező orvos sem mert magyarul szólni Józsefhez és a családhoz az anyanyelvükön.

Márta, József testvére élete végéig gyászolni fogja szeretett öccsét. Megkeresésünkkor elmondta, hogy a család még sokkhatás alatt áll, ezért képtelenek interjút adni. Egy kérdésre azért válaszolt: van-e bocsánat a pribékek számára?
Én képtelen vagyok megbocsátani az öcsém gyilkosainak. Ezt a Jóistenre bízom!
Mint azt beregszászi forrásokból a Bors megtudta, az előzetes hírekkel ellentétben Józsefnek nem kettő, hanem egy gyermeke született. 19 éves fia biztonságban van, Debrecenben él és az egyetemen tanul.
Képek: borsonline.hu

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott