
Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot
Alig egy nappal a Donald Trump elleni merénylet után megtörte a csendet a republikánus elnökjelölt családja, és közösségi oldalaikon leírták, hogyan érzik magukat a csaknem végzetes eset után.
A korábbi amerikai elnök felesége, Melania Trump hosszú bejegyzésben szörnyetegnek nevezte a merénylőt, aki egy „embertelen politikai gépezetnek” látta szeretett férjét, és összefogásra szólította fel követőiket, valamint arra buzdítja őket, hogy „emelkedjenek felül a gyűlöleten és az erőszakot szító, egyszerű eszméken”.
Donald Trump három gyermeke is közzétett néhány gondolatot a nyilvánosság előtt, lánya, Ivanka Trump Instagram-bejegyzésében azt írta, nagyon hálás mindazoknak, akik imádkoznak édesapjáért.
Köszönöm a rengeteg szeretetet és imát apáért és a mai érzéketlen erőszak többi áldozatáért, ami a pennsylvaniai Butlerben történt. Nagyon hálás vagyok a titkosszolgálatnak és a többi rendvédelmi dolgozónak, a gyors és határozott fellépésükért.
Továbbra is imádkozom az országunkért.
Szeretlek Apa, ma és mindörökké
– fogalmazott bejegyzésében.
A volt amerikai elnök fiai is megszólaltak az eset után, legidősebb gyermeke, Donald Trump Jr. azt írta apjáról, „soha nem fogja abbahagyni a harcot Amerika megmentéséért, bármit is tegyen vele a radikális baloldal.” Másik fia, Eric Trump pedig úgy fogalmazott, édesapja a legkeményebb ember, akivel valaha találkozott.
Kapcsolódó tartalmak:
Meglőtték Donald Trumpot, videón a merénylet - újabb hírek érkeztek az állapotáról
Fotókon Donald Trump merénylője, egy videóban fenyegetőzött is
Mint a filmekben, videóra vették a lövés előtt Trump merénylőjét
Megszólalt a meglőtt Trump a merénylet után
Videón a pillanat, amikor a mesterlövész kiszúrja a tetőn Trump merénylőjét

Bebizonyosodott, hogy ukrán kémhálózat segíti a Tisza Pártot

Teljesen leállt a légi utasforgalom Berlinben sztrájk miatt

Most érkezett: eltalálta egy lövedék az iráni atomerőművet

Többen meghaltak a libanoni főváros központját érő izraeli légitámadásokban

Kitört a botrány: drónokkal megpakolt ukrán csempészeket kaptak el

Teljesen elgurult az egyik ukrán militáns gyógyszere: a magyarok fűtsenek lótrágyával és fával (VIDEÓ)

Lakótelepi horror: Egy gyerek holttestére bukkantak

Teherhajóval ütközött össze egy halászhajó Japánban, többen meghaltak

Több öngyilkos merényletet követtek el Nigériában, a rendőrség számos áldozatról számolt be

Több mint 400 halottja van a kabuli kórházat ért pakisztáni légicsapásnak

Lelőtt rakéta repeszei öltek meg egy embert Sir Bani Yas szigeten, Abu-Dzabiban

Az ukránok lebuktatják Brüsszel és Zelenszkij összejátszását + videó