Megszökött Kate Moss zaklatója, majd hidegvérrel gyilkolt, nem is akárkiket

Elképesztő, kiket vett célba. Kedden bevallotta tettét a hatóságoknak.

Az eset március elején történt, amikor a 42 éves William Warrington megszökött egy kórház mentális egészségügyi osztályról, ahová Kate Moss szupermodellt való zaklatása után utalták be - írta meg a Mirror kedden.

A 48 éves bombanő otthonánál négy évvel ezelőtt folyamatosan különböző tárgyakat hagyott, zaklatta és félelemben tartotta őt, családját és alkalmazottait. Ekkor a hatóságok távolságtartási végzést rendeltek el a megszállott férfi ellen, majd egy egészségügyi vizsgálatnak vetették alá. Az eredmények kimutatták, hogy orvosi segítségre van szüksége, ezért befektették egy kórház mentális egészséggel foglalkozó osztályára.

Úgy tűnik azonban, hogy a kezelések inkább ártottak, mint sem használtak Warringtonnak.

A férfi március elsején gondozójával együtt elhagyta az intézményt, majd visszatérésük után aznap este megengedték neki, hogy tegyen egy sétát a kórház biztonságos udvarán.

Ehelyett viszont észrevétlenül kiosont egy rá várakozó taxihoz, melyet korábban foglalt le. Az intézmény dolgozói csupán az éjféli ellenőrzéskor vették észre, hogy Warringtonnak nyoma veszett.


A rafinált férfi rávette a taxist, hogy álljon meg két helyen, ahol alkoholt és energiaitalt vett magához, majd anyja, Valerie vidéki házát vették célba.

Miután a férfi megérkezett a házhoz, kihívta édesanyját, majd nem habozott. Leszúrta és agyonverte a 73 éves édesanyját.

A kegyetlenség után aludt egyet, kipihente a gyilkosság okozta fáradalmakat, majd másnap anyja autójával édesapja cheltenhami lakásához vezetett.

A 68 éves Clive Warringtont is megölte, azonban az apa kétségbeesett segélykiáltásaira a szomszédok is felfigyeltek, majd észrevették, ahogyan a gyilkos véresen menekült a lakásból.

A szemtanúk azonnal értesítették a hatóságokat, a rendőrök pedig nem sokkal később le is tartóztatták a szökevényt.

A férfi nemcsak kegyetlenül agyonverte és leszúrta szüleit, de édesanyja holttestén még át is hajtott az autóval.

Warrington egészen keddig tagadta a tettét, most viszont a büntetés mértékének csökkentése miatt bűnösnek vallotta magát.

A címlapfotó illusztráció: Kate Moss Agency Hivatalos Instagram-oldala

2022. november 16. 15:08
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Izgalom, humor és feszültség a tetőfokon, visszatér a Legyen Ön is Milliomos a TV2-n! A stúdióba ezúttal nem mások l...
family
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...