
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Még november elején döntött úgy egy tehén a brazíliai Nova Granadában, hogy a biztos halál helyett az életet választja, így megszökött fogvatartójától.
A vágóhídról elmenekülő állat végül addig bolyongott, amíg rá nem bukkant az Indaiá Clube de Campo fürdőre. Néhány lépcső és emelkedő után egy vízicsúszda tetején találta magát, ahol először csak meglepődve álldogált. Szerencsére nagyon kevesen voltak a fürdőben, így senki sem ijeszthetett rá az elkóborolt jószágra - számolt be róla a New York Post.
A tehén végül kivárta a megfelelő pillanatot, majd lecsúszott a csúszdán. A teljes élvezet azonban elmaradt, ugyanis elzárták a vizet az állat alól, így a csúszásból lefelé tartó séta lett csupán.
A szarvasmarha nem tudni, hogy keveredett a fürdőbe, mivel a belépésnél ellenőriznek mindenkit.
A tehén szerencséje az volt, hogy a közelben tartózkodott a fürdő személyzete, akiknek sikerült befogniuk az állatot. A testes jószág így a vágóhíd után még a fulladástól is megmenekült.
Az örömhírek azonban itt nem érnek véget, ugyanis a szarvasmarha gazdája, Carlos Miguel Serante úgy döntött, hogy megkegyelmez a tehénnek, és háziállatként fog ezentúl bánni vele.
Serante még el is nevezte őt Tobogã-nak, ami portugálról magyarra fordítva csúszdát jelent.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott