
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
A pályán és azon kívül is drámai pillanatokat hozott a vasárnapi Forma 1-es Ausztrál nagydíj. Míg nézők milliói a piros zászlós megszakítások miatti káosszal és a versenyigazgatóság döntéseivel voltak elfoglalva, addig véres események történtek az aszfaltcsíktól mindössze pár méterre.
A futam utolsó köreiben Kevin Magnussen eltalálta a falat, egy, a kocsijáról leszakadó elem pedig egyenesen a közönség soraiba repült, ott pedig eltalált egy szurkolót – számolt be a Sky News.
Will Sweet nem is látta a felé szálló szénszálas darabot, hiszen kedvencét, a falnak ütköző dán pilótát követte a szemével. Elmondása alapján először a meglepettség lett úrrá rajta, nem is a fájdalom, mikor a karján csúnya sebet ejtett az elszabaduló elem.
A helyszínen ellátták a drukkert, szerencsére egy vágással megúszta. Sweet mellett ott áll a menyasszonya is a futam alatt, mögöttük pedig egy gyerekes család foglalt helyet, így akár őket eltalálhatta volna a karbondarab.
Címlapfotó: Formula 1/Instagram

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban