Christopher Raia a nyomozás állásáról tartott New Orleans-i sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 42 éves Shamsud-Din Jabbar a támadáshoz használt kisteherautóval december 31-én érkezett New Orleansba a szomszédos Texas államból, ahol született és élt. A férfi a járművet egy nappal korábban Houstonban bérelte ki.
A hatósági tájékoztatón elhangzott, hogy Jabbar december 31-én a közösségi oldalán több videóban is hitet tett az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet mellett, és arról is beszámolt, hogy tavaly nyár elején csatlakozott a terrorszervezethez. Eredeti célpontjai a családtagjai és barátai voltak, de tervén változtatott, ugyanis attól tartott, hogy így a hírekben nem a "hívők és hitetlenek közötti háborún" lenne a figyelem.
Az FBI igazgatóhelyettese elmondta, hogy a nyomozók a gázolásos támadás helyszíne, a Bourbon Street közelében találtak különböző lőfegyvereket, valamint két közeli útkereszteződésnél hűtőtáskába rejtett robbanóeszközöket. A korábbi közlések szerint a terrorcselekményhez használt furgonban is találtak lőfegyvereket, valamint csőbombákat és az Iszlám Állam zászlaját.
A sajtótájékoztatón 14-re korrigálták a halálos áldozatok számát. A nyomozóhatóság illetékesei közölték, hogy korábban nem volt a látókörükben lehetséges elkövetőként Jabbar, akinek houstoni otthonában a nyomozók csütörtökön házkutatást tartottak.
A hatóságok szerdán este még azt közölték, hogy a halottak száma a korábban közölt 10-ről 15-re nőtt, és arról is beszámoltak, hogy a 35 sebesült közül többek állapota életveszélyes.