
13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé
A Fingrid áramszolgáltató információi szerint a két ország között húzódó Estlink 2 elektromos vezeték hibája helyi idő szerint 12 óra 26-kor (magyar idő szerint 11 óra 26-kor) jelentkezett, okát pedig jelenleg is vizsgálják.
Az áramszolgáltató szerint szabotázs is történhetett, de bővebb tájékoztatást a hiba feltárása utánra ígértek, aminek a meghatározása egy összetett feladat.
Petteri Orpo finn miniszterelnök közösségi oldalán arról számolt be, hogy a hatóságok karácsonykor is éberek és nyomoznak az ügyben. Ezenkívül bejelentette, hogy a kihagyás a finn áramellátást nem veszélyezteti, valamint az áram árát sem befolyásolja.
Finnország az Estlink vezetékeket leginkább áram exportálására használja, amíg az Estlink 2 nem funkcionál, addig az Estlink1 továbbra is megfelelően működik. A most meghibásodott kábelt egyébként épp idén tartották karban.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az észt áramszolgáltató arról számolt be, hogy az ország ellátása biztosítva van, de ha szükséges, tartalékkapacitásokat is be tudnak vetni.
A mostani azonban nem az első eset, hogy egy tenger alatti kábel meghibásodik a Balti-tengeren, múlt hónapban ugyanis két, Dánia és Svédország között húzódó távközlési kábel szakadt el, melynek kapcsán szintén felmerült a szabotázs.
A gyanú egy kínai hajóra terelődött, ami éppen a meghibásodáskor közlekedett a kábel felett. Kína a svéd ügyészség számára viszont nem engedélyezte, hogy a hajót kivizsgálják, ami még a meghibásodáskor elhagyta a helyszínt.
Továbbá még két további kábel, egy Svédország és Litvánia, valamint egy Németország és Finnország között húzódó kábel is megsérült múlt hónapban.
Akkor több európai ország arról beszélt, hogy az incidensek összefüggésben állhatnak az ukrajnai háborúval és Oroszországgal, ugyanakkor a Kreml a vádakat abszurdnak és nevetségesnek nevezte.

13 éves diákkal szexelt egy iskolatitkár, dicsekedett, hogy a fiú p*nisze nagyobb, mint a férjéé

Autó zuhant az aluljáróba, a sofőr elmenekült - Fotó

Egyedül hagyta otthon gyerekeit egy nő, egyikük meghalt

Fiatal magyar nő gyilkolt brutális módon Németországban

Letartóztatták az anyát, miután a szekrényből előkerült lányának a holtteste

Megkötözte, autóba tuszkolta, majd felgyújtotta volt főnökét barátnője segítségével

Izraeli fegyvergyár elleni támadás: válságstábot hívtak össze Csehországban + videó

Terrortámadás Csehországban: már Közép-Európába is elért az illegális migráció hatása, amit eddig csak Nyugat-Európában láttunk

Terrortámadás történt Csehországban: felgyújtottak egy Izraelhez köthető fegyvergyárat

Életét vesztette egy olasz hegymászó a Mont Blanc-on

A gyártó szerint váratlan, heves szélroham okozta a halálos áldozattal járó szerdai drótkötélpálya-balesetet Svájcban

Tűz ütött ki egy autóalkatrész-gyárban Dél-Koreában, sokan megsérültek