Megrendítő részletek: Nem baleset lehetett egy szörnyű szerencsétlenség, a roncsban találtak két gyereket – Fotók

Gyilkossági kísérlet és gyermekbántalmazás miatt tartóztatták le egy veszélyes kaliforniai útszakaszról egy mély szakadékba zuhant autó sofőrjét. A gépkocsiban egy nő és két gyermek is utazott, de mindannyian túlélték a 76 méteres zuhanást.

 

A helyi hatóságok keddi közleménye szerint a pasadénai Dharmesh A. Patelt a San Mateo megyei börtönbe szállították, miután elbocsátották a kórházból, ahová a baleset után beszállították. A kaliforniai autópályarendőrség vizsgálata szerint a bizonyítékok arra utalnak, hogy a férfi szándékosan hajtott a szakadékba.

A CBS News értesülése szerint a 42 éves Patel mellett egy 41 éves nő, egy 7 éves kislány és egy 4 éves kisfiú is volt a kocsiban. Azt azonban nem tudták megerősíteni, hogy egy család tagjai voltak.

Ugyanakkor a Los Angeles-i Providence Holy Cross kórház, amelyben Patel orvosként dolgozik a radiológián, kedden kiadott közleményében sajnálkozását fejezte ki a közlekedési baleset miatt, és azt írták, hogy a kocsiban Patel a családjával utazott.


A hatóságok szerint csoda, hogy az autó mind a négy utasa túlélte a zuhanást a Pacific Coast Highway hírhedt sziklafaláról, ahol számos halálos baleset történik. A Tesla több mint 76 métert zuhant az autópályáról, többször megfordult, és teljesen összetörve a kerekein landolt a sziklák között.

A mentők mind a négy utast kórházba szállították. Az első jelentések szerint állapotuk súlyos volt, de eszméletüknél voltak. A gyerekek mozgásszervi sérüléseket szenvedtek, a felnőtteket traumás sérülésekkel helikopterrel vitték kórházba.

Forrás: MTI/A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2023. január 04. 10:00
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family