Megrendezte saját és gyereke halálát a híres írónő, de lebukott

Egyebek között gyermeke elrablása, valamint közokirat hamisítás miatt végül bűnösnek találta, és egy év börtönbüntetésre ítélte a bíróság.

Dawn Walker, írói nevén Dawn Dumont kanadai írónő tavaly nyáron szökött el gyermekével, eltűnésüket pedig úgy állította be, mintha mindketten a folyóba fulladtak volna. Egy évvel ezelőtt, július 24-én jelentették eltűnésüket, nem sokkal később viszont a Saskatchewan folyó közelében megtalálták a személyes holmijukat, egy horgászbotot, valamint a nő autóját. A hatóság hatalmas erővel kereste az eltűnt nőt és gyermekét a folyó mentén, miközben ők az Egyesült Államokba utaztak. Alig két héttel a bejelentés után, augusztus 5-én a rendőrség biztonságban megtalálta Walkert és kisfiát, miután napokig követték a banki tranzakcióikat.


A 49 éves Walker teljeskörű beismerő vallomást tett, melyben elmondta, hogy valójában a családon belüli erőszak elől menekült, és ártatlannak vallotta magát az ügyben. A gyermek apja ezzel szemben csütörtökön, a bírósági tárgyaláson minden vádat tagadott.

Attól tartok, hogy ha Dawnt nem vonják felelősségre a tetteiért, akkor legközelebb sokkal rosszabbat is megtehet majd

– fogalmazott a férfi csütörtökön a CBC beszámolója szerint.

A bíróság végül ítéletében megjegyezte, hogy Walker jól megfontolta tervét, és hónapokig tarthattak az előkészületek az eltűnésük napjára. Ezzel nem csak a nyilvánosságot vezette félre, de a családját is, amivel végül óriási traumát és anyagi kárt is okozott. A bíró végül 12 hónap börtönbüntetésre ítélte.

Címlapfotó: Twitter/@TheStarPhoenix

2023. november 03. 13:37
Kislányokat molesztált a kisfiút lefejező László, a TEK fogta el Tápiószentmártonban
Elfogták a 47 éves tápiószentmártoni M. Lászlót, aki 1995-ben lefejezett egy 12 éves kisfiút Pesterzsébeten, most pe...
Brutális gyilkossági ügyben hibáztak a magyar rendőrök, beismerték
Beismerte hibáját a rendőrség a Budapest V. kerületében meggyilkolt japán nő ügyében, több rendőr ellen fegyelmi elj...
Világsztár magánrepülője ütközött egy másik géppel, újabb halálos légibaleset történt
Videó készült a baleset pillanatáról.
Halálra késelt a tanárnő egy 8 éves diákot
Életét már nem lehetett megmenteni.
Felrobbantotta a szomszéd macskáját a képviselő - videóval
Szörnyű képsorokat rögzített a kamera.
Dermesztő hideg éjszaka főleg északkeleten
időjárás-jelentés, 2025. február 11., kedd
Tények Plusz adás, 2025. február 11., kedd
MOST ELMONDOM AZ IGAZAT! - Eddig hallgatott, most másfél év után megtöri a csendet Milák Kristóf, botrányok, kiégés,...
family
Felálltam a padlóról!
Egy válás sosem könnyű, pláne ha gyerekek is vannak és még híres is az ember... Vastag Tamás már csak tudja, szörnyű...
family
Nem bírom, feladom!
Tóth Attila nem bírta tovább, könnyes szemmel adta fel a harcot, véget ért a Kiképzés a számára. Hiába próbálta tart...
family
A délutáni szunyókálás aranyat ér, csak az időre kell odafigyelni
Nem mindegy, hogy mikor és meddig hajtjuk álomra a fejünket.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.