
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
A török médiában bemutatott képek tanúsága szerint a nagyváros európai részén, Kücükcekmecében lévő háromemeletes épület vasárnap reggel teljesen összeomlott, kilenc embert rejtve a romok alá.
A helyszínre küldött mentőcsapatok egy ember holttestére bukkantak a romok alatt, míg nyolc embert sikerült élve kiemelni és kórházba szállítani.
Mehmet Özhaseki török környezetvédelmi és várostervezési miniszter az X közösségi oldalon azt írta: "egy előzetes vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy az épületet 1988-ban építették az előírások betartása nélkül, a cementhez tengeri homokot használtak". Később még másfél emeletet építettek rá engedély nélkül, ami tovább rontotta az épület statikáját - tette hozzá a tárcavezető.
Az épület törmelékei megrongálták a közelben parkoló autókat és egy autóbuszt, amely az összeomlás idején az utcán haladt - írta az MTI.
Isztambul olyan szeizmikus zónában fekszik, ahol akár 7,6-os erősségű földrengések is lehetnek, és a szakértők szerint több százezer olyan épület található a területen, amelyek veszélyben vannak, mert a szabványok betartása nélkül épültek.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe