
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
Egy ukrán légi csapás következtében életét vesztette Polina Menshikh orosz színésznő a frontvonaltól mintegy hatvan kilométerre, a Donyecki területen lévő Kumachove településen vasárnap – közölte a BBC.
A 40 éves művésznő egy körülbelül 150 fő befogadására alkalmas táncteremben tartott előadást egy orosz katonai ünnep alkalmából.
Éppen énekelt, és közben gitározott, mikor becsapódott a lövedék, majd hirtelen sötétségbe borult a terem. Polina Menshikh olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy kórházba szállítása után meghalt.
Az ukránok szerint a támadás során húszan vesztették életüket az ellenséges hadsereg tagjai közül, az oroszok azonban nem kommentálták a történteket.
A brit lap megjegyezte azt is, több oroszpárti blogger éles bírálattal illette a szervezést, vagyis, hogy több tucat katonát hívtak egy helyre, ezzel egyértelműen célponttá téve az épületet.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja