
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén több mint egy hete tört ki a Cumbre Vieja nevű vulkán, amely azóta is önti magából a lávát.
Az Európai Unió Kopernikusz elnevezésű Föld-megfigyelési programjának műholdadatai szerint eddig 589 épület semmisült meg és 258 hektárnyi földterület pusztult el.
Kedden a vulkáni tevékenység ismét fokozódott, egy második kráter is megnyílt a tűzhányón, amelyből a korábbinál folyékonyabb és gyorsabban haladó láva árad.
A hatóságok előzőleg arra figyelmeztettek, hogy a mintegy ezer Celsius fokos láva és a tengervíz találkozásánál mérges gázok szabadulhatnak fel és robbanások is bekövetkezhetnek.
A láva szeptember 19. óta hömpölyög a vulkán nyugati vonulatain a tenger felé. Ezreket evakuáltak, hétfőn pedig három tengerparti települést teljesen lezártak, így készülve arra, hogy a láva eléri az óceánt.
A spanyol kormány keddi ülésén katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította La Palma szigetét. A kabinet döntött arról, hogy első körben 10,5 millió euró (3,7 milliárd forint) közvetlen támogatást biztosít a károsultak legfontosabb szükségleteinek fedezésére.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott