Megpróbálta kiszabadítani a beakadt horgot, belefulladt a vízbe egy horgász

67 éves volt.

A minap vízbe fulladt egy horgász a trencséni járásbeli Nemsóban, Szlovákiában – írta meg az Új Szó kedden.

A helyi média értesülései szerint a 67 éves, cseh állampolgárságú férfi éppen a helyi tóban pecázott, amikor az egyik dobást követően beakadt a horog valamibe.

A part szélén megpróbálta kiszabadítani, de megcsúszott, beleesett a vízbe, majd pedig egy pillanat alatt elmerült és megfulladt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A helyszínre önkéntes tűzoltókat és rendőröket riasztottak, akik megkísérelték újraéleszteni a férfit, ám sajnos már nem jártak sikerrel.

A halál pontos okát boncolást követően fogják meghatározni.

Annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy a horgász szívrohamot kapott, még mielőtt a tóba esett – írta a lap.

2024. március 05. 21:29
A kényszersorozás áldozata lett. A TV2 riportere most megtálalta Beregszászon a sírját. Szívszorító képeket készítet...
A miniszterelnök péntek reggel beszámolt a legfrissebb kormányzati döntésekről, de beszélt arról is, hogy az ukrán t...
Taxinak csapódott egy sofőr péntek hajnalban Budapesten, a Blaha Lujza téren.
Hivatalos személy elleni erőszak és minősített könnyű testi sértés bűntette miatt indított nyomozást a Debreceni Reg...
időjárás-jelentés, 2025. július 11., péntek
Győzelem, küzdelem, szerelem, válás, anyaság és még sorolhatnánk. Negyed évszázad, még belegondolni is elképesztő. R...
family
Egy döbbenetes felvétel, ami az egész országot sokkolta! Egy szegedi nő épp a vihart videózta, amikor a kamerája elő...
family
AZ ÉVTIZED ÁTVERÉSE! - Nem az utcán történt, hanem a rácsok mögött. Egy szélhámos, aki a cellájából vezette a csalóh...
family