
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Besétált a rendőrségre, majd egyenesen sokkolta az egyenruhásokat egy nő múlt kedden Missouriban, miután bevallotta, néhány perccel korábban megölte mindkét gyermekét. A 36 éves Ashley Parmeley elmondta, megpróbálta "feláldozni" kétéves kisfiát, Isaac-et, a kilencéves Scarlettet pedig az épület előtt leparkolt autójában lőtte agyon. Nem sokkal később a fiú holttestét egy hotel szökőkútjában találták meg, ahová a Daily Mail hétfői információi szerint még mindkét gyermekét autóval vitte el.

Fotó: Jefferson County Sheriff
A portál ügyészségi jelentésekből úgy tudja, a nő mentális egészsége az elmúlt hetekben hullámzó volt, gyermekei meggyilkolása előtt ugyanis feketére változtatta Facebook profilképét, amivel feltehetően a tervezett kettős tragédiát jelezte előre.
Négy évvel korábban, még fia születése előtt pedig arról posztolt közösségi oldalán, hogy súlyos depresszióval küzd, elszigetelte saját magát, és azt is nyilvánosan közzétette, hogy barátra van szüksége.
„Folyton felmerül bennem a kérdés, hogy a gyermekeim boldogabbak velem, vagy jobb lenne nekik nélkülem, mert szerintem jobb anyára lenne szükségük” – írta egy korábbi posztjában az édesanya, aki Scarlet apjával szemben néhány évvel ezelőtt elnyerte gyermekük felügyeleti jogát.
Az anya ellen emberölés miatt emeltek vádat, az ügyészség pedig életfogytig tartó szabadságvesztést indítványozott ellene.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott