
Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát
A Sonneberg-i csendes kis utca egyik lakásában a német hatóságok holtan találtak egy feltehetően magyar férfit, még hétfőn délután. Az elsődleges információk szerint a gyilkosságra azután derült fény, hogy a környéken élők rengeteg rendőr- és mentőautót láttak a lakásnál. Ezután terjedt el a hír, hogy valaki meghalt, a helyiek úgy hallották, hogy az áldozatot megkéselhették.
Információk szerint a feltételezett elkövető elszökött. Állítólag magyar állampolgár, akárcsak az áldozat. Ezt a német rendőrség azonban egyáltalán nem erősítette meg.
A gyilkosság a Bajorország mellett található 23 ezer lelkes Sonneberg-ben történt, a Coburger Allee utcában.
Még nem erősítették meg, hogy a halálát késelés okozta-e, vagy másmilyen módon bántalmazták. A rendőrség mellett a nyomozást a Meiningen-i ügyészség segíti - a német BILD megkeresésére Jochen Grundler főügyész azt mondta, valóban felmerült a gyilkosság gyanúja.
A legutolsó információk szerint az elkövetőt még keresik a hatóságok.

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott