
Lehajította szomszédját a 17. emeletről
Féltékenység gyötört egy évek óta külföldön dolgozó 34 éves romániai férfit, meggyőződése volt, hogy felesége megcsalja őt. Ezúttal huzamosabb ideje otthon tartózkodott, ezért elhatározta, hogy elsimítja a dolgokat – számolt be az Observatornews.ro.
Szombaton a kettejük közti vita azonban végzetesen elfajult besztercei otthonukban, a férj felkapott egy kést a konyhából, majd nekiesett párjának. Két gyerekük szeme láttára szúrta le a 33 éves nőt, aki hatalmas vérfoltok között esett össze. A kiérkező mentők már nem tehettek semmit, csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A férfinek azonban ez nem volt elég, lefényképezte felesége holttestét, és eldicsekedett bestiális tettével a közösségi oldalán, ahol megosztotta a felkavaró fotót is.
Ő maga is megsérült, bár csak könnyebben. A rendőrök a lakásban találták, és orvosi ellátása után letartóztatták.

Lehajította szomszédját a 17. emeletről

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek