
Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)
A helyi sajtó szerint Fernando Villavicenciót agyonlőtték, de a rendőrség és a belügyminisztérium nem közölt részleteket. A tájékoztatás szerint a merénylet után lövöldözés alakult ki, nem sokkal később a merénylő is belehalt sebesüléseibe.
Az emlékére és küzdelmére esküszöm, hogy a bűncselekmény nem marad megtorlatlan
- írta a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon Guillermo Lasso jelenlegi elnök.
"A szervezett bűnözés nagyon messzire merészkedett, de a törvény teljes ereje sújt le rájuk" - tette hozzá az elnök, aki egyúttal hatvan napra országos szükségállapotot rendelt el, és hangsúlyozta azt is, hogy az augusztus 20-ra kiírt elnökválasztást megtartják.
Meg kell tartanunk, meg kell erősíteni a demokráciát
- fogalmazott.
Lasso háromnapos nemzeti gyászt is elrendelt. Az ügyészség tájékoztatása szerint a támadásban még kilenc ember sebesült meg, köztük egy parlamentiképviselő-jelölt és két rendőr.
Villavicencio pártja, az Építő Mozgalom (Movimiento Construye) az X-en arról számolt be, hogy a merénylettel párhuzamosan fegyveresek a párt egyik irodáját is megtámadták Quitóban.
A párt korábban azt fontolgatta, hogy a politikai erőszak miatt felfüggeszti kampánytevékenységét, de Villavicencio ezt ellenezte. "Gyávaság lenne hallgatni és elbújni, amikor bűnözők gyilkolják az állampolgárokat" - mondta.
A Lasso-kormány szerint a többi között mexikói és albán szervezett bűnözői csoportok vetélkedése miatt fokozódott az erőszak az országban. A biztonsági kérdések a kampány egyik központi témájává váltak az országban. A gyilkosság után a többi elnökjelölt megütközésének adott hangot, és többen felfüggesztették kampányukat.
Villavicencio korábban szakszervezeti vezető, majd újságíró volt. Rafael Correa elnöksége idején börtönbüntetésre ítélték rágalmazás miatt, mert bírálta Correát. Akkor Peruba menekült. Támogatottsága a felmérések szerint mintegy 7,5 százalékos volt, amivel ötödiknek számított az elnökválasztási versenyben.
A gyilkosságot követően két jelölt, Yaku Perez és Jan Topic felfüggesztette választási kampányát, egy másik, Otto Sonnenholzner pedig azonnali cselekvésre szólította fel a kormányt.
Forrás: MTI

Az ukrán politológus fordítva ül a lovon: megfenyegette Orbán Viktort, aki szerinte folyton követelőzik, és nem adott semmit Ukrajnának (VIDEÓ)

Kényszersorozás: A TCK-sok országszerte gyűjtik be a golyófogónak szánt civileket + videó

Lángba borult a Közel-Kelet, Irán amerikai katonai létesítményeket is célba vett + videó

Teherán elhagyására szólította fel a lakosságot az iráni nemzetbiztonsági tanács

Saját kertjében ért medvetámadás egy székelyföldi férfit

Barátság-botrány, a szokásos kotta: az oroszokat nem rendíti meg döntés – Közép-Európában meg ezer forint lesz a benzin?

Izrael és az Egyesült Államok megtámadta Iránt

Emberölés miatt indulhat nyomozás az ukrán kényszersorozás miatt meghalt kárpátaljai férfi ügyében

Kisiklott és épületnek ütközött egy villamos Milánóban, két ember meghalt

Lezuhant Bolíviában a légierő egyik gépe, többen meghaltak

Megkéselte osztálytársait egy 13 éves diák, videóra vette a támadást

Halálra verte élettársát egy férfi, több napig kínozta, mire a nő belehalt sérüléseibe


