Megölte 44 évvel idősebb partnerét egy nő, mert az szakított vele

A férfi az anyagi juttatást is megvonta a nőtől, ez váltotta ki belőle a végzetes agressziót.

Az eset pár évvel azután történt, hogy a 25 éves Kelsey Turner összejött nála sokkal idősebb párjával, a 69 éves Thomas Burcharddal, aki anyagilag mindenben támogatta a nőt – írta meg a Mirror vasárnap.

A pár tagjai 2017-ben találkoztak egymással, Kelysey modellként dolgozott, főként fehérneműs fotózásokat vállalt férfimagazinoknak. Minden alkalmat megragadott, hogy pénzt keressen, ugyanis gyermekével az édesanyjánál húzták meg magukat.

Thomas azonban gyermekpszichiáterként tevékenykedett, így elég jól keresett. Mindig is szeretett jótékonykodni, így arra jutottak, hogy összekötik a kellemest a hasznossal.

Megismerkedésük során hamar kiderült, hogy nagyon különböznek egymástól, végül abban állapodtak meg, hogy rendszeres pénzjuttatás fejében a nő az orvos barátnője lesz.

A nő így örömmel hagyta, hogy a férfi kifizesse az összes számláját, finanszírozza az étkeztetését és öltözködését is, még akkor is, amikor 2019-ben Las Vegasba költözött.

A férfi egy idő után azonban megunta a távkapcsolatot és Kelsey után utazott, hogy megszakítsa vele a kapcsolatot. A pszichológus azonban már soha nem tért haza.

Fotó: Kelsey Turner hivatalos Instagram-oldala

A nő nem díjazta a szakítás ötletét és az anyagi javak megvonását, így baseball ütővel többször fejen ütötte, ezzel megölte az orvost. Majd autójának csomagtartójába rejtette az idős férfi holttestét, a járművet pedig egy elhagyatott helyen hagyta.

Az arra közlekedők viszont jelentették az autót a rendőrségnek, akik a nyomozás során rábukkantak a Kelsey által bérelt ingatlanra, és a benne lévő, gyilkosságra utaló jelekre is.

A fiatal nőnek két bűntársai is volt, akik a büntetés enyhítésében reménykedve bűnösnek vallották magukat és több mint 10 év szabadságvesztést kaptak.

Kelsey a férfi halála után továbbra is készpénzt vett fel, meghamisította az orvos aláírását. Ez még tovább súlyosbíthatja a büntetését.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van, a lezárásához további tárgyalásokra van szükség.

2023. február 27. 16:47
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...