
Megölte 4 éves kisfiát egy nő, a szörnyűséget a nagymama is végignézte
A napokban emeltek vádat a nők ellen.
Tenyek.hu 2023. március 16., csütörtök 09:16
Az eset vasárnap történt az amerikai Athens városában, amikor Monica Figueroa bántalmazni kezdte 4 éves kisfiát, Grayson Hurtot. Először pokrócba tekerte, majd azon keresztül megkéselte – írta meg a Crime Online szerdán.
A gyermek nagymamája, Mary Johnson szemtanúja volt a kegyetlenségnek és fültanúja a kicsi sikoltozásának, azonban lánya megfenyegette és utasította, hogy hagyja el a házat. A hatóságok értesítését is megtiltotta neki.
A nagymama így nem tudott segíteni unokájának, ám másnap visszament megnézni, hogy van a kisfiú. Hétfőn viszont már eszméletlenül találta a gyermeket a lakásban, így azonnal telefont ragadott és értesítette a rendőrséget és a mentőket.
A kiérkező szakemberek már nem tudták megmenteni a kicsi életét, Monicat és Maryt pedig az egyenruhások letartóztatták és bevitték a rendőrségre.
A napokban emeltek vádat ellenük gyilkosság és gyermek veszélyeztetése miatt.
+Ez is érdekelheti

Súlyos baleset érte JD Vance konvoját Tennessee-ben – kritikus állapotban egy rendőr

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire



