
Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson
Egy atombomba robbanását imitálta a népszerű orosz popénekes, Shaman egyik alakítása a még az állami televízióban is közvetített koncertjén – írta a Metro.
A zenész éppen az „Orosz vagyok” című dalát énekelte, mikor egy öltönyös férfi odasétált mellé egy aktatáskával a kezében, amiben egy piros gomb volt. Shaman színpadias mozdulattal rácsapott a kapcsolóra, ekkor több tucat látávnyelem, köztük tűzijátékok is egyszerre indultak be.
A produkció minden bizonnyal arra az aktatáskára tett utalást, amelyet Vlagyimir Putyin elnök hivatalos látogatásain sűrűn látni, és amellyel a feltételezések szerint üzembe lehet helyezni a nukleáris fegyvereket.
Az interneten elszabadultak az indulatok a jelenet láttán, rengetegen fel vannak háborodva, hogy a zenész ezt viccesnek gondolta, és már az atomháborút is mulatságossá teszi. Ám nemcsak az énekesen, hanem azokon is köszörülték a nyelvüket a hozzászólók, akik engedélyezték számára ezt a botrányos mutatványt.

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztett ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni