Megnyerte az apjához írt levelének közzététele miatt indított pert Meghan, sussexi hercegnő

Megnyerte az apja levelének közzététele miatt egy brit bulvárlap ellen indított pert Meghan sussexi hercegnő.

Harry herceg és felesége, Meghan hercegnő magánlevél törvénytelen közreadása miatt több mint két éve perelte be a Mail on Sunday című brit vasárnapi bulvárlapot és anyacégét, az Associated Newspapers-t, mondván az magáninformációval való visszaélést, a szerzői jog és a brit adatvédelmi törvény megsértését követte el, amikor 2018-augusztusában Harry herceg és Meghan hercegnő esküvője után közzétett egy kézzel írt levelet, amelyet a hercegnő apjának, Thomas Markle-nek írt.

A kereset egyes vádpontjaiban korábban már tárgyalás nélkül a hercegi pár javára döntött a londoni felső bíróság és törvénytelennek nyilvánítva a levél közreadását.

Mark Warby bíró azonban februárban közölte, hogy a levélhez fűződő szerzői jog kérdése még döntést igényel, mivel a brit bulvárlap ügyvédjei azt állították, hogy Harry herceg és Meghan egykori kommunikációs titkára, Jason Knauf a levél társszerzője volt. Ez viszont szerintük azt jelenti, hogy a levél a királyi udvar tulajdona.

Ian Mill, a hercegi pár ügyvédje közölte a bírósággal, hogy a Knaufot képviselő ügyvédi iroda megerősítette, nem az egykori titkár írta a levelet. A királyi udvart képviselő ügyvédi iroda is arról tájékoztatta a bíróságot, hogy nem őket illeti a levél szerzői joga. Így szerdán a londoni bíróság úgy döntött, hogy a levél egyedüli tulajdonosa Meghan hercegnő.

 

MTI

2021. május 05. 17:20
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family