
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Varga Attila tizenhárom éve dolgozik televíziósként, 2017 óta a Tények felelős szerkesztője, így nem volt számára idegen a TV2 stúdiója. Szentpéteri Eszter és Váczi Gergely mellé érkezett új képernyősként a Tények Reggel csapatába.
Attila korábban elmondta, hogy nagyon szeret a Tények csapatával dolgozni és elárulta azt is, hogy egy titkos álmom vált valóra azzal, hogy a felelős szerkesztői munkája mellett a Tények képernyőse lehet.
A Tények közben ilyen a vezérlő
- írta minapi bejegyzésében Attila, megmutatva azt, hogy milyen is a hattérmunka a Tényekben.
Korábbi tartalom:

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát