Megmozdult a föld, elrendelték az iskolák bezárását Szantorinin

Földrengéssorozat rázta meg szombat-vasárnap Szantorini görög szigetet. Nagyobb károkról eddig nem érkezett jelentés.

A szantorini városi tanács közleménye szerint minden beltéri rendezvényt töröltek.

A hatóságok elővigyázatosságból hétfőre elrendelték az iskolák bezárását és felkérték a vulkanikus sziget lakóit, hogy maradjanak távol azoktól a partmenti szakaszoktól, ahol földcsuszamlás kockázatával kell számolni. 

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az észak-görögországi Szaloniki kikötőváros szeizmológiai intézete szerint a legtöbb földrengés a tengerfenék alatt következett be Szantorini és Amorgosz szigetek között. A rengések erőssége 3 és 4,5 között ingadozott - emelkedő tendenciával.

"Ahogy nő a nagyságrend, úgy nő a földrengések kockázata is" - mondta Geraszimosz Papadopulosz szeizmológus.

Szantorini környékén a sziget vulkánjának látványos kráterén kívül a tenger felszíne alatt további vulkánok is vannak, valamint több tektonikus lemez is találkozik, amelyek mozgásaikkal erős földrengéseket okozhatnak.

1956-ban 7,7-es és 7,2-es erősségű földrengések és az azokat követő szökőárak számos halálos áldozatot követeltek és súlyos károkat okoztak a térségben.

Forrás: MTI

2025. február 02. 13:08
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...