
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
Mike McCoy egy tó körül sétált Jake nevű kutyájával, amikor az eb bement egy bokorba. Az aligátor ekkor támadta meg a 8 hónapos kutyát, aki az életét a floridai gazdájának köszönheti.
A támadás pillanatok alatt lezajlott, így a férfinak egyből cselekednie kellett.
"A haláltusáját vívta azzal a valamivel. Ha nem emlékeztem volna arra, amit olvastam az aligátorokról, nem tudtam volna olyan gyorsan reagálni, hogy segítsek Jake-nek. Tudtam mit kell tennem, hogy harcba szálljak a krokodil ellen" - mesélte az NBC News-nak a férfi.
Mike McCoy felidézett néhány dolgot, amelyeket korábban az aligátorokról olvasott, és megpróbálta ezeket az ismereteket felhasználni. A hüvelykujját a krokodil szemébe nyomta, majd megpróbálta kirángatni a vízből, hogy az ne mehessen sehová, amíg a kutya ki nem szabadul a szájából. A támadás során a férfi is megsérült mindkét kezén.
Szerencsére a tóra néző iskola tanára egy ablakból figyelte az esetet, és riasztani tudta az iskola nővérét, aki segített bekötözni McCoy sérüléseit az eset után. A floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság szerint az aligátor hosszúsága hét és kilenc méter között lehet.
Jelenleg dolgoznak rajta, hogy eltávolítsák a hüllőt a tóból.

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban