
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A napokban bűnösnek vallotta magát az a texasi nő, aki férjével együtt brutálisan bántalmazta gyermekeit még 2023 áprilisában az Egyesült Államokban – írta szombaton a Daily Mail.
A vádirat szerint Megan Farr és kedvese, Gunnar Farr zavallai otthonukban kötözték ki Megan 5 és 9 éves gyermekeit, leragasztották a szájukat és eltakarták a szemüket, majd tetoválni kezdték őket, egyiküket a lábán, másikukat pedig a vállán.
A borzalom azonban itt még nem ért véget, mivel a 29 éves nő és a 25 éves férfi ezt követően megpróbálta eltávolítani az áldozatokról az „alkotást”.
Fotók: Angelina megyei börtön
Mint kiderült, a traumatikus eset idején a házaspár barátai a házban tartózkodtak. Megan ekkor elmondta volt férjének, mit tett közös gyermekeikkel, majd elhajtott a helyszínről.
Miután az áldozatok biológiai apja és mostohaanyja észrevette a hegeket a kicsik bőrén, azonnal jelentették a bántalmazást a gyermekvédelmi szakszolgálatnak.
A házaspárt végül letartóztatták és vádat emeltek ellenük jogellenes visszatartás és gyermek sérelmére elkövetett testi sértés miatt. Gunnar márciusban, Megan pedig csütörtökön vallotta magát bűnösnek.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott