
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
Áprilisban a Laboratorios Richmond argentin cég megkezdte a vakcina tesztgyártását azzal, hogy a minőségellenőrzést követően fokozhatják a termelést - jelentette be szerdán Carla Vizzotti argentin egészségügyi miniszter.
A Latin-Amerikai országok közül Argentína kezdte meg elsőként Szputnyik V gyártását és alkalmazását. A készítményt 2020 decemberében engedélyeztette a helyi egészségügyi hatóság.
Vizzotti hangsúlyozta: a Gamaleja Intézet megerősítette, hogy az oltóanyag első és második komponensének három egymást követően legyártott tétele megfelel a minőségi követelményeknek.

Fotó: MTI/Rosta Tibor
"Tegnap kaptunk értesítést arról, hogy a minőségellenőrzés megfelelő eredményt hozott, ezért fokozzuk az első és a második komponens antigénjeinek importját, hogy Argentína is a Szputnyik V gyártási láncolatának részese lehessen" - tette hozzá.
Korábbi sajtójelentések szerint Argentína júniusban kezdheti meg a helyben Szputnyik VIDA néven forgalmazott oltóanyag tömegtermelését. Első körben egy-egy millió adag dózist terveznek legyártani az orosz vakcina mindkét komponenséből.
Argentína a járvány újabb súlyos hullámával küzd. A pandémia kitörése óta a dél-amerikai államban 3,8 millió az azonosított fertőzöttek száma, akik közül 78 733-an hunytak el a kórban.
MTI

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát