
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Hétfő reggel 9 óra után 10 perccel bejelentés érkezet az Angilában található gloucestershire-i rendőrségre, melyből kiderült, a helyi iskola egyik 15 éves tanulója megkéselte matektanárát. Jamie Sansom évek óta a Tewkesbury Akadémián tanított, a diák pedig lesből támadt rá az iskola folyosóján, egyetlen egyszer megszúrta, majd elmenekült a helyszínről.
Az épületet a helyszínelés idejére lezárták, valamint a hatóságok a kerület másik két intézményének is azt tanácsolták, küldjék haza diákjaikat.
A tanárt stabil állapotban szállították kórházba, majd 24 óra elteltével haza is engedték, jelenleg otthonában lábadozik. A 15 éves késelő személyazonosságát a jogszabályok miatt nem hozták nyilvánosságra, bírósági tárgyalásáig rendőrségi őrizetben tartják majd – írta meg a LadBible.

Fotó: Jamie Sansom Facebook-oldala

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott