Megkérdőjelezhetetlen a kormánypártok népszerűsége

A kormánypártok egy évvel a választások után is minden második választót a táborukban tudhatnak – derült ki a Társadalomkutató legújabb felméréséből. Mint írták, a Fidesz egy most vasárnapi választáson még nagyobbat nyerne, mint egy éve - foglalta össze a Magyar Nemzet.

A Fidesz egy most vasárnapi választáson ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobbat nyerne, mint egy éve, mivel az összefogott ellenzék (30 százalék) a tavalyi eredményénél is gyengébben szerepelne – olvasható a Társadalomkutató legfrissebb felmérésében.

Mint jelezték, a Társadalomkutató a 2022-es áprilisi választás legpontosabb előrejelzését adta, s az egyéves évforduló alkalmából ismét megmérte a magyar társadalom politikai preferenciáit. Ebből kiderült, hogy a Fidesz–KDNP pártszövetségre egy most vasárnapi választáson az urnához járulók 52 százaléka szavazna, amely hibahatáron belül tér csak el a Társadalomkutató által a választás előtt mért 50 százalékos támogatottságtól és az 52,5 százalékos tényleges belföldi választási eredménytől.

Ezek alapján a kormánypártok egy évvel a választások után is minden második választót a táborukban tudhatnak, s képesek lennének megismételni a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelmüket

– rögzíti a kutatás.

Kiemelték, hogy a baloldalhoz sorolt ellenzéki pártok egykori összefogása táborának támogatása tovább apadt. A legutóbbi országgyűlési választás előtt a Társadalomkutató a baloldali közös lista 40 százalékos eredményét jelezte előre, de az a választáson csupán a belföldi szavazók 36 százalékát tudta megszerezni. Az akkori politikai szövetséghez tartozó erők összesen azonban ma már csak 30 százalékos támogatottsággal bírnak.

Ez azt jelenti, hogy a baloldali tábor nemcsak tovább töredezett azáltal, hogy Márki-Zay Péter mozgalma önálló párttá alakult, vagy a Jobbik egykori elnöke új mozgalmat alapított, hanem zsugorodott is (Jakab Péter szervezetének támogatására nem kérdeztünk rá, mivel az nem minősül egyelőre politikai pártnak, így nem is indulhat választáson)

– hangsúlyozza a Társadalomkutató.

Felhívták a figyelmet arra, hogy a szétbomlott összefogás egykori pártjai vegyes képet mutatnak: a legerősebb köztük a Demokratikus Koalíció, amely mögött a választók 12 százaléka áll. Feleekkora támogatottsággal követi őket az egykori blokkból a 6 százalékos Momentum. Őket a Jobbik követi a sorban, 4 százalékos támogatottságával a bejutási küszöb körül inog. Az LMP (3 százalék), az MSZP (2 százalék), illetve a Párbeszéd (1 százalék) jelentősen elmarad a parlamenti bejutást és frakcióalakítást biztosító támogatottságtól. A 2022-es választás óta zászlót bontó Mindenki Magyarországa Néppárt mindeddig a választók 2 százalékát tudta megszólítani.

Az egykori baloldali szövetségtől elpártolt szavazók feltehetőleg más pártokat erősítenek: a Magyar Kétfarkú Kutya Párt tavalyi 3,4 százalékos választási eredményét jócskán túllépné, jelenlegi 10 százalékos támogatottságával egyértelműen átlépné a parlamenti belépési küszöböt

– ismerteti a kutatás.

Emlékeztetnek, hogy 2022-ben egyedül a Társadalomkutató jelezte előre, hogy a Mi Hazánk bejuthat az országgyűlésbe. Most az intézet által mért és a valóságban is megvalósult 6 százalékos belföldi választási eredményét a Mi Hazánk a választás óta tovább javította: „most vasárnap” a biztos szavazó pártválasztók 8 százaléka adná voksát a radikális jobboldali pártra.

Címlapfotó: MTI/Koszticsák Szilárd

2023. március 30. 09:34
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
A rajongóktól kér segítséget a Korda házaspár
Korda György és Balázs Klári nem bírták tovább, a közvéleményhez fordultak.
Fülledt idő
Időjárás-jelentés, 2023. június 8., csütörtök
Legendás pólósokkal indult a fesztivál
Megkezdődött az idei Magyar Mozgókép Fesztivál. A sokszínű rendezvényt a Nemzet Aranyai című dokumentumfilm gálavetí...
Egyedülálló kórház nyílt Miskolcon
Évi 3-4 ezer műtétet és több ezer vizsgálatot terveznek elvégezni a Miskolcon nyílt TritonLife magánkórházban. Az or...
Botránya ellenére visszatérne Eva Kaili
Meghökkentő magyarázattal mentegeti magát az unió eddigi legnagyobb korrupciós botrányába keveredett volt európai pa...
Gyilkos cápatámadás volt a magyarok kedvenc üdülőhelyén – videó
Több ezren juthatnak el a budapesti atlétikai vb-re a jószolgálati program segítségével
Alapjogokért Központ: Az igazság az, hogy a béke jobb, mint a háború
Cicciolina az életét félti
Ancelotti szerint botrányos, hogy Maldinit kirúgták az AC Milantól